1

2016/1.

2016 – A megújulás éve nálunk!


 

Bízunk abban, hogy az AIPA Kft. neve már nem cseng ismeretlenül az olvasók számára, hiszen a hetedik éve tartó sikeres munkánkon túl tavaly ősszel útjára indítottuk AIP’ART névre keresztelt saját gyártású tudományos-gazdasági-kulturális magazinunkat, melyet most Ön is a kezében tart. A rengeteg pozitív visszajelzés és a szélesebb körű terjesztés érdekében úgy éreztük, érdemes még több kommunikációs csatornát megnyitnunk és munkánk szolgálatába állítanunk, ezért 2016 februárjától a www.aipart.hu internetes címen már online is olvashatják tartalmainkat az érdeklődők. AIP’ART néven létrehozott Facebook-oldalunkon pedig a magazin tartalmán kívül további érdekes, informatív cikkekkel, hírekkel találkozhatnak követőink. Ahogyan azt már többször megfogalmaztuk, elsősorban úttörő jelleggel és közösségteremtő céllal hívtuk életre az AIP’ART magazint, megteremtve ezzel egy olyan nyomtatott – és most már online – felületet, amelyet szabadon használhatnak a kecskeméti cégek, vállalkozások és alkotók. Megjelenési, bemutatkozási teret szeretnénk biztosítani azoknak a partnereinknek, cégeknek, akik szívesen számolnak be sikereikről, készségesen elkalauzolnak bennünket a maguk bejárta úton, és nem titkolják a nehézségeket sem. Célunk az is, hogy felmutassuk mindazt az értéket, a sikeres projektekben megtestesülő erőfeszítést, amellyel Kecskemét és térsége büszkélkedhet. Kezdeményezésünkben rögtön éllovasok leszünk, és egy AIPA-sorozatban lapszámról lapszámra olvasóink elé tárjuk cégünk mozgatórugóit azokra a részterületekre fókuszálva, amelyek hozzájárulnak a város és a térség gazdaságfejlesztési tevékenységének maximalizálásához.


A sikeres jövő záloga: a beszállítófejlesztés

Az először bemutatott Mentori Pilot Programunk (MPP) lényege, hogy az általunk meghívott nemzetközi cégek leányvállalatai – külső szakemberek bevonásával – először adták át tudásukat és know-how-jukat a hazai tulajdonú beszállítóknak úgy, hogy azok hosszú távon is versenyképesekké válhassanak. Az MPP nem csupán azért az egyik kiemelt projektünk, mert kormányzati, valamint pályázati szinten népszerű területet ölel fel, hanem mert eltökélten hisszük, hogy ez a gyakorlatban is tesztelt, működőképes modell hatalmas kiugrási lehetőséget, megújulási eszközt jelent a már sikeres, stabil, de fejlődésre vágyó hazai kis- és középvállalkozásoknak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az általunk kínált csomag a szoftver a már működő hardverjükhöz: egy olyan szemléletformáló „know-how”, amely segít, hogy felzárkózzanak a nyugati szinthez.

 

 

 

 

„Talán különös dolog ilyet mondani, de egyedül a fejlődésben,

az átalakulásban

és a változásban

találhatjuk meg az igazi biztonságot.”

(Anne Morrow Lindbergh)

 

A tudás és a növekedés útja az integrátortól a beszállítóig

Van egy japán kifejezés, a kaizen. Azt jelenti, folyamatos fejlődés és jobbítás az ember és környezete harmóniájáért, az értékteremtés filozófiája és gyakorlata a gazdaságban, a munkaerő bevonása a megoldásba, és veszteségcsökkentő észszerű redukció az üzleti működésben. Jóval több, mint puszta termelés vagy szolgáltatás: szemlélet, mely áthatja a teljes vállalati folyamatirányítást, a cégvezető szellemiségét, a munkatársak magatartását. Az autóiparban meghonosított és mára számos iparágban elterjedt rendszer egy innovatív kezdeményezés révén elérhetővé vált a Kecskeméti Kiemelt Járműipari Térségben is az AIPA Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló Mentori Pilot Program révén.


Nyitás a szemléletmód átadásában

Az AIPA Nonprofit Kft. által létrehívott Mentori Pilot Program (MPP) nemcsak jellegét tekintve úttörő vállalkozás a kecskeméti térségben, hanem azzal a céljával is, hogy a beszállítófejlesztésben szerzett konkrét tapasztalatok birtokában országosan hasznosítható, a termelőágazatokba is átültethető gyakorlati modellt dolgozzon ki. Az elképzelés megvalósítását az az erősödő igény táplálta, hogy a városban és régiójában egyre több cég szeretné 100–200 kilométeres távolságon belül megtalálni a versenyképes áron minőségi terméket és szolgáltatást kínáló, egyenletesen magas színvonalon teljesítő beszállító partnereit.


Gurabi Attila szervezetfejlesztő coach és TPS/Lean tanácsadó, a HBK-klaszter-tag Yield Kft. ügyvezető igazgatója képzőként és tanulmánykészítőként egyaránt részt vesz a három szakaszban zajló programban. A szakértő tájékoztatása szerint a 2014. október 1-jétől december 31-éig tartó első szakaszban a felkészülés kapta a főszerepet. Ekkor csatlakoztak a keretrendszer kialakításában közreműködő integrátorok, a kecskeméti térség meghatározó nemzetközi nagyvállalatai, amelyek javaslatot tettek a már aktív státusú vagy potenciális beszállító hazai kis- és középvállalkozások kiválasztására. A gazdaságélénkítő, koordinátori és közvetítői szerepet vállaló AIPA Kft.-nek komoly érdemei voltak a résztvevők meggyőzésében. A négy integrátor vállalatot a Festo-AM Gyártó Kft., a Hilti Szerszámkészítő Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. és a Phoenix-Mecano Kecskemét Kft. képviselte.

 

 

Állapotjelentés a fejlődéshez

A pilot fázisban az AIPA Beszállítói Versenyképességi Index értékelőrendszer segítségével nyolc területen – a minőségbiztosítás, a logisztika, az értékesítés, a vállalatirányítás, a pénzügyek, a HR-menedzsment, a kommunikáció és a nemzetközi piacra való jutás – mérték fel a beszállító vállalkozások állapotát és a fejlesztendő területeiket. Az értékelt pontszámok alapján kialakult egy javasolt fejlesztési mátrix, melyhez testre szabott tanácsokat kaptak a beszállítók.

Gurabi Attila úgy látja, a korábbi beszállítófejlesztői programokhoz képest lényeges különbséget jelentett, hogy míg akkor elsősorban alkatrészgyártáshoz, finanszírozáshoz vagy adatbázis-építés révén beszállításhoz kerestek üzleti partnert, addig az MPP-ben az integrátor vállalatok arra vállalkoztak, hogy átadják azt a tudást, know-how-t, amelynek beépítésével a kiválasztott kkv-k megszilárdíthatják vagy megalapozhatják beszállítói státusukat.

Megbízható beszállítóként ugyanis képesnek kell lenniük a nemzetközi vállalatok által elvárt színvonal fenntartására, és ez összehangolt tevékenységet, folyamatos fejlődést kíván a vállalkozástól.


Elmélyülés az új ismeretekben

A második szakasz 2015. január 1-jétől április 30-áig tartott, amikor az integrátorok az általuk menedzselt szakterületeken a tudás átadására vállalkoztak, valamint külön konzultációt tartottak. A meghatározott tematikán, forgatókönyvön és részletes tananyagon alapuló oktatás részben a vállalati telephelyeken, részben az AIPA Kft. irodáiban zajlott. A képzés hatékonyságát Gurabi Attilán kívül külső szakértőként Hajdú Szabolcs, Kautny Alexander és Tarnai Dezső segítette. Minden beszállító vállalkozástól 2-2 ember vett részt a tréningen, akik olyan távoli térségből is érkeztek, mint Sátoraljaújhely. A húsz fölötti átlagos csoportlétszám messze meghaladta a várakozásokat, mivel az integrátor vállalatok képviselői is kíváncsiak voltak a többiekre.

A tudásanyag koncentrált átadása az egyes területek szakembereinek pluszelfoglaltságával és komoly szervezéssel járt. A „nagyok” megismerték a „kicsik” működési sajátosságait és nehézségeit, míg a „kicsik” megtapasztalták, hogy milyen szemléletmódot kell elsajátítaniuk, hogy növekedési pályára álljanak. Minden integrátor olyan a működési módokba avatta be mentoráltjait, amelyekkel azok eredményesebbé tudják tenni tevékenységüket. Noha a vállalatok kulturális háttere eltérő, a kulcsszavak lényegileg azonosak: a folyamatok pontos meghatározása, az elkerülhető veszteségek kiküszöbölése, a javulás módjának állandó keresése és a fejlődés következetes fenntartása.


Eszköztár az innováció szolgálatában

Gurabi Attila tapasztalatai szerint bármilyen erőforrásokkal rendelkezzen is egy cég, a siker nyitja a lehetőség megtalálásában és kihasználásában rejlik. Az MPP befejező szakaszában a külső szakértők és az integrátorok személyre szabott mentorálással, szakmai tanácsadással segítették a megszerzett ismeretek beépítését a kis- és középvállalkozások folyamataiba. Zárásként azt mérték fel, hogy a célterületeken bekövetkezett-e mérhető, kézzelfogható javulás, hogyan hasznosult az elsajátított tudás, szükséges-e finomhangolás.


Az MPP-nek az értékelőrendszer kidolgozásán túl az volt a célja, hogy az integrátorok szerepvállalásával széles körű palettát és mintát kínáljon a kkv-knak a fejlődésre. A nemzetközi tapasztalatok mindenütt azt mutatják, hogy a vállalatok csak a megfelelő szemléletmód birtokában képesek újítani és élni piaci lehetőségeikkel.


A javulás az üzleti teljesítmény mérőszámaiban is tükröződik. Bizonyos pénzügyi mutatók például egyértelműen arra utalnak, milyen az adott cégnél a hangulat, mennyire tudja megtartani a szakembereit. Annyi már most biztosra vehető, hogy mindkét oldal rendkívül sokat nyert, és a program fontosságát jelzi az is, hogy megvalósulását a HIPA és a Magyar Nemzeti Kereskedőház egyaránt támogatta szakmai és anyagi hozzájárulásával.


Tapasztalatból mondhatjuk tehát, hogy a Mentori Pilot Program során egymásra épülő tudásmodulok olyan versenyelőnyt jelentenek az életképes kkv-k számára, amelyek hosszú távon is garantálják a piacon betöltött meghatározó szerepet. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy 2020 után is lesz élet, és mi az AIPA Kft.-vel már erre készülünk. Ennek egyik – ha nem a legfontosabb – része a hatékony, összehangolt beszállítófejlesztés, amellyel garantálhatjuk, hogy a fejlődésbe invesztáló cégeink hamarosan az ágazat húzóerőivé válnak. Előttünk a módszer, ez az út a jövő!



Bajáki-Rénes




© Minden jog fenntartva!
2

2016/1.

Rudolf laktanya


 

Ma már a történelem része, de egykor valóságos, élettel és olykor halállal teli katonai bázisként működött az 1887-ben épült kecskeméti Rudolf laktanya. Az Alsószéktóhoz közeli porták gazdái még jól emlékeznek arra, amikor az itt állomásozó orosz katonák gyakorlatra menet sorra dézsmálták meg az útjukba kerülő gyümölcsösök zamatos termését. Az egykor szebb napokat látott málladozó falak között az erős katonai szigor és az állandó készenlét ellenére is felütötte fejét az élet szebbik oldala: a szerelem és a családalapítás. Noha az épületek már üresen konganak, a kecskeméti emberek emlékeiben még aktívan él annak a nem is olyan régi világnak a képe, amelyik az 1990-ben kivonuló mintegy 10 ezer katona és a velük együtt távozó 4 ezer család jelenlétében zajlott.  


Előzmények

Az Olimpia utca és az Izsáki út ölelésében elterülő Rudolf laktanya – egy időben Zalka Máté laktanya – eredetileg a honvédhadsereg gyalogsági és lovassági alakulatainak elszállásolására épült. Az 1867-es kiegyezést követően ugyanis Kecskemét a Magyar Királyság egyik jelentős katonai állomáshelyévé vált, ezért az 1870-es évektől kezdődően hatalmas laktanya-beruházások kezdődtek a városban.


A Rudolf trónörökös nevét viselő lovassági laktanyát Lestár Péter polgármester megbízásábóla két építész,Pártos Gyula és Lechner Ödön tervei alapján építették Erdélyi Mihály és társai, Heitzmann és Milkó szegedi vállalkozók, valamint Árkay Sándor műlakatos, Nagy Pál esztergomi kőfaragó, illetve Rainer Károly szegedi asztalos „kivitelezésében”.


„A hatalmas épületkomplexum, amelynek több épülete ma már műemléki védettség alatt áll, építészettörténeti szempontból is jelentős, Lechner ugyanis nem tervezett más laktanyát pályafutása során.”


Az 1887. október elsejei átadási ünnepségen sok neves tábornok, köztük az idetelepülő k. und k. (kaiserlich und königlich, magyarul császári és királyi) 7. huszárezred parancsnoka, és a civil elit jelentős része képviseltette magát. Ezt követően mozgalmasan teltek a katonák hétköznapjai, hiszen a Rudolf laktanya évről évre olyan színvonalas rendezvényeknek adott helyet, mint például az 1925-ös vívóverseny, a jótékonysági lovas ünnepélyek és a Borbála-napi ünnepségek.

 

Monumentális épületegyüttes francia formajegyekkel

A laktanya alapvetően 18 épületelemből (főépület, altiszti lakház, tiszti lakház, altisztképző lakház, zuhany- és mosókonyha, legénységi lakház (3), istálló (5), börtön, súlyos beteg lovak istállója, nagylovarda (2), gyanús lovak istállója és a nagy sorakozóhelyből áll. A nyolcvannyolc ló elhelyezésére alkalmas istállót és a tizenhét gépkocsi tárolására képes járműszínt egy 1938-as bővítéskor építették a lakházak mellé.

 

Az Olimpia utcára néző főépület egy kétemeletes, alápincézett, kontyolt nyeregtetős, historizáló stílusú téglaház, amely letisztult vonalainak és finom eleganciájának köszönhetően látványosan magán viseli a tervező első építészi ciklusára jellemző francia reneszánsz kastélyok formajegyeit. A főbejárat fölött hadi trófeák, az épület körül szépen gondozott park fogadta az érkezőt. A parancsnokság mellett és mögött egyemeletes, szintén kontyolt nyeregtetős altiszti és legénységi szállások kaptak helyet.

 

Lakótelep épül az oroszoknak

 A Losonczy István nevet a II. világháború után vette fel a laktanya, amikor a szovjet 407. gárda tüzérezred beköltözött, és felállították Kutuzov marsall emlékművét is. Ekkor már jóval nagyobb létszámról volt szó, mint amennyit a laktanya be tudott fogadni, ezért a tiszteket és családjukat a közelben (Máriavárosban) – kifejezetten a részükre – felépített lakótelepen szállásolták el. A tüzérezred 1989-ben vonult ki maga mögött hagyva az üres laktanyát, egy évvel később pedig a szovjet fél átadta az épületet az Erzsébet laktanyával együtt a városi tanácsnak. A hátrahagyott laktanyák hasznosításának érdekében létrehozták a Közép-európai Nemzetközi Alapítványt, melynek alapítói úgy döntöttek, hogy az egykori Rudolf laktanya területét funkcionálisan megosztják. A műemlékké nyilvánított épületeket és környezetüket egyetemváros létrehozására, a többi területet pedig bérbeadásra különítették el.

 

Nyomukban emlékek, csend és enyészet…

Szemben a második világháborút követő időszakról fennmaradt rémtörténetekkel, a Kecskeméten állomásozó szovjet katonák nem igazán kerültek összetűzésbe a helyi lakosokkal. Ennek egyik fő oka az lehetetett, hogy a tisztek nagyon kemény fegyelmet tartottak a sorkatonák között. Kihágások, szabályszegések esetén bevált retorzióként a testi fenyítést alkalmazták, és a szájhagyomány szerint egy halálesetre is volt példa, melynek okai a mai napig tisztázatlanok. A belső szigor azonban nem vetett gátat a lakosság és a katonaság közötti kapcsolat kiépülésének.


Akkoriban a fiatal magyar asszonyok még a laktanya kantinjába is bejártak, hogy különböző „luxuscikkeket” vásároljanak. Az orosz csapatok ugyanis nagyon bőkezű ellátást kaptak a magyar államtól, így hát amit a városi boltokban nem vagy csak nagyon ritkán lehetett kapni, azt a háziasszonyok a katonáktól szerezték be.


„Az őrök jótékony szemhunyásával a Rudolf laktanyában is zajlott a feleslegek értékesítése. Ennek következtében kerülhetett a magyar családok asztalára a szegedi Pick szalámi vagy éppen a csokoládé.”


Hasonló kereskedelmi megoldással jutottak a férfiak a nagy szovjet gépjárművek működtetésérekiutalttöméntelen mennyiségű üzemanyaghoz. A szovjet katonák is gyakran elhagyták a bázist a Csalánosi erdőben megszervezett gyakorlatok vagy éppen a színházlátogatások alkalmával. Ezekre a kivonulásokra az Alsószéktóhoz közeli gazdák is jól emlékeznek, hiszen a gyakorlatra igyekvő vagy onnan hazatérő katonák sokszor meg-megdézsmálták a gyümölcsösöket, a szőlőket. Előfordult azonban olyan is, hogy maguk a szovjet sorkatonák segédkeztek a szüretelésben. Interneten fellelhetők az itt szolgált tisztek által indított fórumok, ahol többen megemlékeznek a finom magyar cseresznyéről. Egyes katonák furcsállták, hogy – az orosz eljárással ellentétben – nálunk kizárólag az egészséges szemeket volt szabad a kosárba tenni.


A források szerint arra is volt példa, hogy a szovjet kulturális tiszt feleségül szerette volna venni az egyik magyar művelődési intézmény igazgatónőjét, de ehhez nem kapta meg felettesei hozzájárulását. Máskor egy hazánkba invitált nyugdíjas szovjet tábornok készített elragadtatott beszámolót a városközponti Univer árukínálatáról, és levélben gratulált Kádárnak a megvalósult kommunizmusért.


Az 1989. február 18-án megszervezett Nyitott Kapuk Napján több mint ötszáz civil látogatott el a laktanyába, hogy megismerkedjen a szovjet haditechnikával, a kézi- és gépfegyverek, gépjárművek garmadájával. Ez a kötetlen program már a ’90-es kivonulás egyfajta előszele volt, melyben tízezernyi orosz katona és a hozzájuk tartozó négyezer család hagyta el Kecskemétet. A nyomukban emlékek, csend és enyészet.



Bajáki Zsanett


Fotó: Banczik Róbert



Források:

Daczi Péter – Kecskeméti szovjet laktanyák története, 1. rész

Heltai Nándor – Ébredező városrészek 

 Kecskeméti Rudolf laktanya – https://www.youtube.com/watch?v=gaOS81ufnyE

http://rudolflaktanya.blog.hu/



 

© Minden jog fenntartva!
3

2016/1.

Úttörő nők, akiktől más lett a világ



A női újítók mozgástere történeti visszatekintésben hagyományosan szűk volt. A kor viszonyaihoz alkalmazkodva, jórészt a társadalmi normákkal dacolva járták útjukat; úgy tekintettek rájuk, mint a műkedvelőkre, és igazi elismertségüket gyakran csak az utókor hozta meg. Tehetségüknek, merészségüknek és kitartásuknak számos olyan eredményt köszönhetünk az orvostudománytól a festészetig, amelyek ma természetesek, de a maguk idejében hallatlan határátlépésnek bizonyultak. A TED-konferenciaprogram néhány éve zenei válogatással is megünnepelte azokat a nőket, akik révén másként látjuk a világot. Most közülük idézünk fel néhányat. 


A történelem nem szükségszerűen fejlődik lineárisan, hiszen az antik civilizációk jóval nagyobb teret engedtek a nőknek a hivatásválasztás terén, mint a későbbi korok társadalmai. James C. Thompson, a Women in the Ancient World című könyv szerzője szerint a nők Egyiptomban élvezték a legnagyobb szabadságot, és meghatározó szerepet játszottak az orvoslásban. A történeti források az i. e. III. évezredben élt Merit-Ptah orvosnőt tekintik a női tudósok „ősanyjának”, vagy legalábbis az egyik legkorábbi előfutárának. Az ókori görög társadalomban a nők is tanulhattak természetfilozófiát, tudományokat, és gyógyítói képesítést szerezhettek. Az i. e. IV. században az athéni Agnodiké lett az első orvosnő, akit hosszas küzdelem és álruhás kényszerpraktizálás után hivatalosan is elismertek nőgyógyászként. Alexandriai Hüpatia, a késő ókor legendás filozófus-matematikus-csillagászának munkái óriási hatást gyakoroltak a kortársakra. Egyedülálló egyénisége és tragikus sorsa számos művészt ihletett meg, eredményeinek jelentőségét pedig jól érzékelteti, hogy tudományos társaságok és égitestek földtani képződményei viselik a nevét.


Szabad szellemek a korlátok között

A középkor kezdetén hosszú időre megtorpanó tudományos fejlődés csak 1000 után kapott új lendületet. A szellemi utánpótlás műhelyeit ekkor főként a kolostorok jelentették a nők számára. Bingeni Hildegárd, a német bencés apátnő évszázadokkal a reneszánsz kor előtt élt, mégis joggal nevezhetjük polihisztornak: egy személyben volt filozófus, író, természettudós és zeneszerző, aki pápákkal és államférfiakkal folytatott kiterjedt levelezést. Élete során éppúgy foglalkozott botanikával, orvoslással és csillagászattal, mint komponálással és bölcselettel, sőt kidolgozott egy saját mesterséges nyelvet is. Míg a nőket Európában mindenütt kirekesztették a felsőoktatásból, Olaszországban nyitva állt előttük egy egyetem, ahonnan neves orvosprofesszorok kerültek ki. Ugyanakkor hiába értek el komoly sikereket, a korabeli megítélés miatt a női tudósokat nem fogadta be az akadémiai közeg.


Noha a társadalmi nemi szerepek korlátozó hatása még évszázadokig meghatározó maradt, a természettudományok forradalma óriási előrelépést hozott. Németországban egyre több nő választotta hivatásául a csillagászatot. Bolognában először a newtoni tanokat elterjesztő fizikus Laura Bassi, majd a matematikus Maria Gaetana Agnesi nyerte el az egyetemi katedrát és az akadémiai tagságot. Mindketten tudóscsaládból származtak, ellentétben Caroline Herschellel, aki egy hannoveri család Hamupipőkéjéből vált a csillagászat nagyasszonyává. Kiváló asztronómus bátyja, William Herschel mellett Angliában, megfigyelések közben sajátította el tudását. Nyolc üstököst fedezett fel, a brit nők közül elsőként kapott fizetést tudományos munkájáért, sőt kitüntették a Királyi Csillagászati Társaság rangos aranymedáljával. Utóbbit rajta kívül egyetlen nőtársa érdemelte ki.


Gyógyítók a csatamezőn és az iskolában

A műkedvelőknek tekintett nőknek egészen a XIX. századig az önképzés, a kísérletezés és a tudományos egyletben való részvétel jelentette az érvényesülés lehetőségét, de a társadalmi reformok és az intézményes oktatás kiterjesztése mélyreható változásokat indított el. A rendkívül művelt Florence Nightingale a családja tiltakozása ellenére a betegápolást választotta hivatásának, majd a krími háborúban szerzett tapasztalatait kamatoztatva megalapította az első modern nővérképző iskolát. Az ellenállást legyőzve akkora szakmai tekintélyre tett szert, hogy javaslatai alapján szervezték át a brit egészségügyi ellátást. Kevésbé köztudott róla, hogy egyben képzett statisztikus volt, és az általa kidolgozott poláris diagrammal szemléltette innovációi eredményességét.


A tengerentúlon ugyanebben az időszakban Clara Barton helyezte új alapokra a gyógyítás rendszerét. Képzett ápolónőként szolgált az amerikai polgárháborúban, ahol a „Csatamező Angyala” nevet kapta. A katonai kórházak felügyeletével bízták meg, később pedig polgárjogi aktivistaként és népnevelőként harcolt a méltóbb életfeltételek megteremtéséért. Ő alapította a Nemzetközi Vöröskereszt amerikai tagozatát, és az első nők egyike volt, aki hivatásának tekintette a humanitárius tevékenységet.


Angliában és Amerikában a női főiskolák létrejöttével megnyílt az út a diplomaszerzés felé, míg – az úttörő svájci példa nyomán –a XX. század elejére a hagyományos európai egyetemek zöme is kitárta kapuit. Elsőként az orvostudomány bástyái omlottak le, majd a természet- és a műszaki tudományok következtek. Maria Montessori, az első olasz orvosnő kidolgozta nagy hatású, gyerekközpontú pedagógiai-pszichológiai módszerét, melyet világszerte számos iskolában alkalmaznak, Einstein pedig Emily Noether német tudóst tartotta a valaha élt egyik legnagyobb matematikusnak. A nők idővel a tudományos közösség egyenrangú tagjaivá váltak, és 2015-ig összesen 48-an vehették át a legrangosabb elismerést, a Nobel-díjat. Közülük is kiemelkedik egy páratlan személyiségű és teljesítményű tudós, akinek első helyét aligha lehet elvitatni: Marie Curie.


Szenvedély és kitartással a két Nobel-díjig

A sikeres tudósok életén végigtekintve kirajzolódik egy közös vonásuk: bizonyos tekintetben mindegyikük a társadalmon kívül állónak számított, és ez fokozottan érvényes az előítéletekkel megvívni kénytelen nőkre. Marie Curie élete és munkássága annyira inspiráló és drámai fordulatokban gazdag, hogy számos mű született róla. A lengyel születésű tudós fiatalon nemcsak a természettudományokban, hanem az irodalomban is kivételes tehetséget árult el. Nincstelen emigránsként érkezett Párizsba, hogy a Sorbonne-on hallgasson matematikát, fizikát és kémiát, ugyanis a Varsói Egyetemre nem jelentkezhettek nők. Szigorúan takarékoskodva, de kitüntetéssel végezte tanulmányait, és professzora mellett kapott kutatói állást. A mágnesesség iránti érdeklődése hozta össze Pierre Curie-vel, akinek személyében mind a magánéletben, mind a hivatásban igazi társra talált. Azon dolgoztak, hogy megvalósítsák közös álmukat, a tudomány és az emberiség szolgálatát. Alig mozdultak ki a kutatólaboratóriumból, és kísérleteik hamarosan az újonnan felfedezett radioaktivitás, illetve a sugárzó anyagok vizsgálatára irányultak. 


Marie Curie a rádium és a polónium felfedezője, a radioaktivitás „anyja” és egyik legjelentősebb kutatója, lánya Irène Joliot-Curieés veje révén egy zseniális fizikusdinasztia alapítója. Az egyetlen nő, akit két Nobel-díjjal ismertek el, méghozzá különböző tudományágakban. Noha közismerten félénk és nyilvánosságkerülő volt, szenvedélyessége és megalkuvást nem ismerő kitartása, amivel a viszontagságok közepette is megőrizte szellemi függetlenségét, ugyancsak megkülönbözteti a többiektől. Amikor 1903-ban a Svéd Tudományos Akadémia tagjai hosszas habozás után megosztva neki ítélték a fizikai Nobel-díjat, nem engedték fel a színpadra: a közönség között ülve kellett végignéznie, hogyan veszi át férje és Henri Becquerel az ő nevében is a kitüntetést. Nyolc évvel később, a kémiai Nobel-díját ismét ellenállás övezte. Pierre Curie ugyanis időközben elhunyt, és a depresszióval küzdő Marie Curie-nek csak a kiváló fizikussal, Paul Langevinnel együttműködve sikerült kilábalnia a válságból. A házas férfihoz fűződő kapcsolata olyan negatív visszhangot kapott a korabeli sajtóban, hogy Stockholmból megüzenték neki, addig nem veheti át az elismerést, amíg nem mossa tisztára a nevét. Marie Curie azonban ezúttal sem hátrált meg, hanem így válaszolt a bizottságnak: „Készüljenek, jövök a díjamért!”. Társadalmi rehabilitációját csak az I. világháború alatti tevékenysége hozta el: a fronton mobil röntgenkészülékekkel segítette a sebesült katonák vizsgálatát.


„Sosem azt nézem, hogy mit tettem eddig, hanem kizárólag azt, hogy mit kell még tennem” – fogalmazott a családanyaként, tudósként és humanistaként egyaránt rendkívüli Curie, aki ma is eleven példakép.


Felforgatók a festővásznon

A képzőművészet a XX. századig szintén a férfiak kiváltságának számított, amelyben a nők szinte kizárólag az alkotás esztétizált tárgyaiként jelentek meg. Kivételek azonban a történelmi korokban is akadtak: Artemisia Gentileschit Caravaggio követőjeként ma a barokk festészet egyik legkiválóbbjaként tartják számon. A Mediciek által támogatott, az akadémia tagjává is megválasztott római művész alkotásai évszázadokig a feledésbe merültek, képeit tévesen másokéinak tulajdonították, és csak az utókor fedezte fel valódi értéküket. A már fiatalon kivételes tehetséget mutató Gentileschinek hányatott sors jutott osztályrészül, amit egész életműve tükröz. Szelíd, „nőies” csendéletek és portrék helyett drámai hatású, nagy formátumú történelmi és bibliai képeket festett, melyeken gyakran jelenik meg az erőszak. Szép vonású, erős akaratú, diadalmas nőalakjaiban közvetve önmagát festette meg: művészetté oldotta szenvedéssel teli emlékeit.


Ugyancsak legbenső élményeiből, érzelmeiből és érzékiségéből táplálkozott a világ egyik legszuggesztívebb és legexpresszívebb festőművésze, Frida Kahlo, aki újrafelfedezése nyomán ikonná vált. Jóllehet a külvilág egy vonzó, karizmatikus és temperamentumos nőt látott benne, az apja révén magyar származású mexikói alkotó korán megismerte a fájdalmat: gyermekbénulásban betegedett meg, majd baleset érte, amelynek következményeit élete végéig viselte. A gyógyuláshoz szükséges kényszerszünet idején kezdett el festeni is, de képi önkifejezésének nem tulajdonított túl nagy jelentőséget. Diego Rivera, a mexikói muralisták vezéralakja ellenben azonnal felismerte Kahlo egyedi kvalitásait és műveinek elemi erejét. A két nonkonformista művész között viharos és termékeny kapcsolat kezdődött, amely többszöri házasságuk és szakításuk dacára a halálukig tartott.


Kahlo zsigeri hatású, összetéveszthetetlen stílusú képei szinte mindig önéletrajzi ihletésűek, mégsem magára figyel, hanem azokat a belső történéseket, reflexiókat és érzéseket örökíti meg a vásznon, amelyekhez legközelebb juthat. Másokról készült művei ugyanígy egyfajta intim naplónak tekinthetők, és ő az első, aki kendőzetlenül, az átélő perspektívájából ábrázolja a női testet és a szexualitást. Témaként intenzíven foglalkoztatta a mexikói identitás kérdése is. Noha meghökkentő, különös motívumai a szürrealistákkal rokonítják, Kahlo nem mutatott érdeklődést a tudattalan vagy az álmok iránt, és festészete sokkal inkább személyes, mint intellektuális vagy humoros természetű. Rövid, szenvedélyek és szenvedések uralta életének eseményeit akarta egyetemessé emelni, aminek sikerét a szakma éppúgy visszaigazolta, mint a közönség.


„Kahlo jóval többet ért el eredeti szándékánál: az 1970-es, 80-as évek emancipációs mozgalmainak is köszönhetően nemcsak elnyerte méltó helyét a művészettörténetben, hanem varázsával kultikus figurává nőtte ki magát.”

 

Iróniával az előítéletek ellen

A művészetben a modernizációs törekvések látványos újítások helyett néha rejtett formában, az adott társadalom szövetébe ágyazva jelentek meg, és valódi jelentőségüket az utókor ismeri fel igazán. A falusi papkisasszonyként felnőtt Jane Austen műveiben végig az általa jól ismert angol vidék behatárolt viszonyrendszerét ábrázolta, látásmódja miatt mégis nehéz elhinni, hogy regényei a drámaihoz és a túlzóhoz vonzódó romantika idejében születtek. A napóleoni háborúk történelemfordító eseményei kívül rekednek a mindennapi emberi kapcsolatokat és értékrendet bemutató világán, ugyanakkor üdítő realizmusával, őszinte illúziótlanságával és remek humorával általános érvényűvé teszi mondanivalóját, és időtálló látleletet ad koráról.


A társadalmi vígjáték műfajának megteremtőjeként finom eszközökkel érzékelteti a szereplők viselkedését szabályozó külső normák és a tényleges magatartásuk között rejlő feszültséget, ám derűs együttérzésével nem ítélkezik fölöttük, és annyira figurázza ki őket, amennyi az a szellemi és az erkölcsi minőség fenntartásához szükséges. Austen nem feszíti szét a kereteket, hanem ironikus látásmódjával harcol az előítéletek ellen. Ragyogó stílusú műveiből számos filmfeldolgozás készült, alkotásai ma változatlanul frissnek hatnak, és a könyvespolcok elmaradhatatlan szereplői.


Rénes Judit


Források: Artportal, 

Litera, 

Mental Floss, 

Smithsonian Magazine, 

The Independent, 

Ted.com, Wikipedia.



 

© Minden jog fenntartva!
4

2016/1.

Tűz és föld között



Formatervező, aki a tipográfia szabályait alkalmazza. Keramikus, aki a kecskeméti aranyhomokot használja alapanyagként. Szaktanár egy debreceni gimnáziumban, aki a 2014-es Drink This! Cup Show különdíjas alkotója lett. Megjárta Skóciát és Japánt, a szakma legnagyobb mestereitől tanult, mégis ezernyi apró szállal kötődik szülővárosához és a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióhoz. Lakatos Ábel formatervező és keramikus szerint már két egymás melletti ásónyomban sem ugyanaz az agyag található, más a kémiai, és más a lelki összetevő… És pontosan ez az a természetes szabadság, sokszínűség, amit korongozott tárgyaival az emberek elé szeretne tárni. A láthatatlan pluszt, ami hidat képez a formatervezés és a művészet világa között.


Formatervező vagy keramikus?

Legnagyobb meglepetésemre a gimnáziumi érettségi után egyből felvettek a Soproni Egyetemre, amely a Nyugat-magyarországi Egyetem alkalmazott művészeti intézete, holott akkoriban több mint tízszeres volt a túljelentkezés erre a friss képzésre. Csomagolástervező szakon indultam, amibe az alkalmazott grafika, a csomagolástechnológia és a tipográfia tartoznak bele. Nagyon tetszett az a világ, amelyikbe ott csöppentem, különösen a zsonglőrködés a betűkkel. Szerencsére az akkori egyetemi képzés úgy nézett ki, hogy az első évben az egyetemen működő mind a négy szakot kipróbálhattuk. Olyan összetett feladatokat kaptunk, amelyekben szerepeltek építésztervezői, bútortervezői, csomagolástervezői és kerámiamunkák is. Mind a négy dolog szimpatikus volt, de végül a csomagolástervezés nyert, és az ment a legjobban. Aztán a második év végén jött el az a pont, hogy nyáron szakmai gyakorlatra kellett menni, melyek jellemzően grafikai stúdiókban történtek…


Gond volt a gyakorlattal?

Itt szembesültem először azzal, hogy hová tud kifutni ez a csomagolástervezői, grafikusi pálya, és az már nem volt számomra annyira vonzó, nem tűnt olyan szabad mozgástérnek, mint maga az alkotás az egyetemen. Tudni kell egy ilyen grafikai stúdióról, hogy ott elég nagy a hajtás, legtöbbször a megrendelő vagy – szerencsésebb esetben – a kreatív igazgató mondja meg, mit kell csinálni, és elég kevés szabadsága van az embernek. Sokszor olyan feladatokat kell vállalni, amelyek nem annyira szimpatikusak, illetve előfordul, hogy egy klassz dolgot nem tudsz annyira aprólékosan kidolgozni, mint amennyire belső igényed lenne rá, mert gyorsan kell befejezni.


Aztán magával ragadott egy másik világ…

Szintén ezen a nyáron a kerámia-szakmai gyakorlatot is meg kellett csinálnom, amely – ahogy kiderült – ennek tökéletesen az ellentéte. Akkor találkoztam először a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióval és ottani mesteremmel, Probstner Jánossal, aki a stúdió alapító-igazgatója. Egyből megragadott az ottani kreatív légkör, amit János munka- és művésztársaival a 70-es évektől kialakított. Ráadásul a nyári gyakorlaton egy elég híres dán keramikusnő, a közelmúltban elhunyt Nina Hole művésztelepén is részt vehettünk.


„Nina egy öt méter magas kemenceszobrot épített, melyet a város főterén ki is égettünk, így valódi közelségből belekóstolhattunk a kerámiaművészet tűzből és földből fakadó hatalmas energiáiba. Örömmel fedeztem fel, hogy itt három dimenzióban lehet alkotni és fizikai kapcsolatban lehetek az alkotással, nem pedig egy monitoron keresztül látom.”


A frissen indult kerámia szakon ráadásul viszonylag kevés volt a fiú, és gyakran megemlítették, hogy mennyire más a látásmódunk, az anyaghoz való kapcsolatunk, mint a női keramikus- vagy porcelánművészeknek, és hogy ezt érdemes lenne kiaknázni. Ráadásul külön előnynek számított, hogy angol tagozatos gimnáziumba jártam, hiszen a Nemzetközi Kerámia Stúdióban rengeteg külföldi művész megfordult, akikkel a diákok nehezen tudtak kommunikálni. Nekem szerencsém volt, mert megtehettem, úgyhogy átjelentkeztem a szilikáttervező szakra. Azért emelem ki, hogy szilikáttervező, mert a szilikátokhoz sorolható a kerámián kívül még az üveg és a beton is, tehát eléggé széles spektrumú képzést végezhettünk el az egyetemen.


Nem indultál hátránnyal amiatt, hogy csak később csatlakoztál?

Nem, sőt! Szerencsésnek tartom, hogy kicsit később kerültem a kerámiába, mintha, mondjuk, már középiskolában is ezzel foglalkoztam volna. Így kicsit tágabb a hátországom akár az angoltudást, akár a fotózást, akár a grafikát tekintve. Megmaradt a korábbi tudás, a grafikai programok, a tipográfia szabályai, amelyek rendre visszaköszönnek a mostani munkáimban. Sokszor használok betűket, próbálom néha a tipográfia szabályait a formákra alkalmazni.


Hogyan lett belőled gimnáziumi tanár?

2014 óta a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában vezetem a kerámia szakot, így Budapest és Debrecen között ingázom. Noha nem készültem soha tanárnak, ma már jól látható az a folyamat, ami idáig vezetett. Abban a szerencsében volt részem, hogy egy glasgow-i tanulmányi ösztöndíjjal Bill Brown skót keramikusművésztől és Dobány Sándor pécsi gipszmestertől sajátíthattam el alapvető technikákat a Glasgow School of Art diákjaként. Emellett a kerámiastúdióban megforduló külföldi művészek szimpóziumain, workshopjain is sokszor segítettem fordítani. Ahogy egyre idősebb lettem az egyetemen, az alsóbb évesek szívesen jöttek hozzám tanácsokért. Egyszerűbb volt engem megkérdezniük, mint egy tanárt, és mindig is szívesen osztottam meg velük a véleményemet és a tapasztalataimat. Ez tehát a folyamat, ami ahhoz vezetett, hogy ma már középiskolai oktatóként igyekszem átadni az eddigi pályám során felhalmozott tudást, illetve a szakmai dolgok mellé sűríteni az élettapasztalatokat is. Mivel ez egy érettségire épülő kétéves képzés, a diákok már nem annyira fiatalok, és úgy érzem, fogékonyak a mondandómra.


Hogyan írnád le az alkotói munkádat?

Alapvetően két irányt mutatnak a munkáim: porcelántervező és keramikusművész vagyok. A Nyugat-magyarországi Egyetemen elsajátított tervezői szemlélet mellett óriási hatással volt rám, hogy a kecskeméti kerámiastúdióban nagyon sok neves porcelántervezővel volt szerencsém találkozni, ilyen Ilona Romule is. Az ő megfogalmazása szerint:


„A porcelán az mindig dizájn még akkor is, ha az ember épp szobrot készít belőle. A technológiából adódóan ugyanis a gyártási folyamatot is mindig meg kell tervezni, és sokszor ennek az alapos ismerete ad lehetőséget az új formák kivitelezésére. A porcelánnal való dolgozáskor legalább annyi idő a kivitelezési, mint a tervezési időszak. Másrészt ez egy nagyon drága anyag, és hatalmas infrastruktúra kell a megmunkálásához. Mi nem a Herendi, a Zsolnay vagy az Alföldi kerámiagyár vagyunk, hanem ez egy művésztelep.”


Hogyan zajlik a folyamat, amelyben az ötletből valóság lesz?

Ezt talán a leghíresebb darab kapcsán tudom jól felvázolni nektek. 2013-ban volt egy ötletem egy törtfelületű porcelántárgy elkészítésére, amelynek a végeredménye a polyunomi készlet lett. A készlet a digitális formanyelvet ötvözi a kis szériás porcelán hagyományait felelevenítő kézi megmunkálással. Amikor az első csésze elkészült, többek biztatására beneveztem a 2014-es Drink This! Cup Show versenyre. Erről a versenyről tudni kell, hogy csak ivóedényekkel, csészékkel, bögrékkel lehet indulni, és eddig jellemzően mindig amerikaiak nyertek. Így volt ez abban az évben is, viszont a polyunomi csésze elnyerte a zsűri egyik különdíjat (Honorable Mention), bekerült a Lorton Arts Center gyűjteményébe, és mind a mai napig ott van. A neten nagy visszhangot váltott ki a siker, sokan érdeklődtek, hogy mennyibe kerül a csésze, hol lehet megvenni… Addig azonban csak ez az egy prototípus készült, az is saját kezűleg, és maga a csiszolási folyamat 4-5 órát vett igénybeés minden második-harmadik darab csiszolásakor eltörtem a nyers tárgyat.Ki kellett tehát találnom, hogyan lehetne sorozatgyártásra alkalmasabbá tenni a csészét, végül kompromisszumokon keresztül ugyan, de eljutottam odáig, hogy önthetővé vált a forma. Akkor már az is megvolt a fejemben, hogyan lehetne ebből egy nagyobb készletet tervezni. A polyunomi készlet nagy sikert aratott, és az első szett a Nemzetközi Kerámia Stúdió világhírű kortárs gyűjteményében lelt otthonra, ami hatalmas elismerés számomra.


Ma már bárki otthonában felbukkanhat egy-egy alkotásod?

Első körben online kereskedő weboldalakon kísérletezgettem az értékesítéssel, valamint Budapesten egy dizájnboltban lehet a munkáimhoz jutni, de a nagyközönség számára még mindig az a legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb mód, ha velem veszik fel a kapcsolatot (cargocollective.com/lakatosabel), hiszen így nincs plusz galériadíj, mely Magyarországon jellemzően 100-150 százalék is lehet. Annak ellenére, hogy a polyunomi már sorozatgyártott tárgy, nem úgy kell elképzelni, hogy szalagról jön le. Minden egyes darab kézzel készül, ráadásul számozott, aláírt és az alján egyedi grafikával megjelölt csészékről, tálakról van szó. Egyetlen hátrány, hogy viszonylag lassan készül, és nyilván nem százas, hanem maximum tízes nagyságrendben tudom legyártani őket.


Erre a tárgyadra vagy a legbüszkébb?


„A büszkeség nehezen megfogható dolog. Vannak olyan tárgyak, amelyek rögtön az elkészülésük után nagyon tetszenek, később pedig már nem annyira. Mindig az aktuális munkám a legélvezetesebb, hiszen az a jelenlegi élethelyzetem lenyomata. A pillanatnyi tudatállapotomnak, tervezői világlátásomnak az esszenciái ezek az alkotások még akkor is, ha egy hosszabb tervezői folyamat eredményei.”




Most éppen min dolgozol?

A Japánban töltött két hónapomból egyet egy művésztelepen töltöttem, ahol kézműves-technikákkal, korongozással és fatüzelésű kerámiatárgyak előállításával kapcsolatos japán hagyományokat lehetett megfigyelni és elsajátítani. Teljesen elvarázsolt ez a fajta, sokkal spirituálisabb hozzáállás az anyaghoz: teljesen más, mint a formatervezés világa. A tárgyaknak sokkal személyesebb, improvizatívabb kezelése zajlik itt, hiszen az agyagot úgy korongozzák, és ezzel minden darab egyedivé, megismételhetetlenné válik. A munka egyszeriben az önkifejezés forrása lesz, és ez már sokkal inkább az iparművészet, sőt – megkockáztatom – a képzőművészet kategóriájába sorolható, mintsem a dizájnéba. A fatüzeléses égetésnél egészen más dolgok történnek, mint az elektromos kemencében, és az alkotási folyamat szabadabb, mélyebb, emberibb léptékű gondolkodást tesz lehetővé. Marcus Bern német keramikusművész mesterkurzusán, ahol kifejezetten fatüzelésű mázakat fejlesztettünk ki, jött az ötlet, hogy gyakorlatilag minden körülöttünk lévő anyag, ami nem ég el a kemencében, az mázképző anyag vagy kerámiaanyag.


Elkezdtem azzal kísérletezgetni, hogy a körülöttem lévő leghétköznapibb anyagokból, mint például a kecskeméti aranyhomokból, a tábortűzből megmaradt hamuból, a szentendrei sziget sarából vagy éppen a Csucsán talált agyagból hogyan és milyen tárgyak készíthetőek. Nagyon érdekes, hogy a különböző forrásokból gyűjtött matéria milyen végeredményt szül. Ahogyan a helyrajzi adottság, a kémiai összetétel és hőbírás befolyásolja az adott anyag fizikai tulajdonságait, úgy az elkészült tárgyak magukon viselik a származási helyük szellemiségét, az ott élt emberek történeteit vagy az én oda kötődő emlékeimet. Mostani munkáim ezeknek a rajtam is átáramló plusztartalmaknak a lenyomatai. Anyagukban narratívak.


„Megfigyeltem, hogy az így készült tárgyaim sokkal intenzívebbek és megismételhetetlenek, hiszen az Ady által oly nagyon kedvelt Csucsáról begyűjtött agyagról is elmondható, hogy már két egymás melletti ásónyomban sem ugyanaz az anyag található. Más lesz a vas-oxid-tartalom, más a lelki összetevő. Pontosan ez az a természetes szabadság, sokszínűség, amit korongozott tárgyaimmal az emberek elé szeretnék tárni. Ami hidat képez a formatervezés és a művészet világa között.”



Bajáki Zsanett

© Minden jog fenntartva!
5

2016/1.

A dicső múlt krónikása


 

Baráti fogadásként indult karriere, új alapokra helyezte a hazai fantasy világot, és korai sci-fijeiben mára már aktuálissá váló társadalmi kérdéseket feszeget. Bán Mór – akit Bán Jánosként sokan újságíróként és főszerkesztőként ismernek – mégsem tartja magát a szó klasszikus értelmében vett írónak, nagy népszerűségnek örvendő történelmi regényeit is csak hiányérzetből, figyelemfelkeltésként írta. Mi magyarok ugyanis hajlamosak vagyunk a negatívumokba temetkezni és megfeledkezni múltunk felemelő, dicső pillanatairól, de szerencsénkre mégis akad, aki ezeket a történeteket elmeséli…

 

– Nyolcadikos diákként jelent meg az első folytatásos történetem a Petőfi Népe hasábjain. A csavar a dologban, hogy az egész csak egy heccnek indult, ugyanis a barátommal fogadtunk, hogy melyikünk meri beadni egy saját írását a laphoz. Kitaláltuk, hogy megírunk és megjelentetünk egy regényt, amiből végül másfél oldalas, négyzetrácsos lapra írt, mai szemmel szörnyűek tűnő iromány lett. A barátom végül nem merte vállalni a leadást, én viszont úgy gondoltam, a fogadás az fogadás. Akkoriban Gál Sanyi bácsi volt a Petőfi Népe olvasószerkesztője és csodával határos módon nem hajtott el bennünket. Teljesen nyitottan állt az ötletünkhöz, de természetesen elmondta, hogy a felvázolt történetnek illene befejezést írni és legépelni. Engem nagyon meglepett, hogy komolyan vette a próbálkozásunkat, így a betyárbecsület azt diktálta, kövessük a tanácsait. Elkészült hát az első science-fiction történetem, amit folytatásokban hoztak le a napilapban, és ez az iskolámban is akkora álmélkodást okozott, hogy hármas helyett egy jeggyel jobbal zártam az évet magyarból.


„Az egész csak egy heccnek indult, ugyanis a barátommal fogadtunk, hogy melyikünk meri beadni egy saját írását a laphoz. Kitaláltuk, hogy megírunk és megjelentetünk egy regényt, amiből végül egy másfél oldalas, négyzetrácsos lapra írt, mai szemmel szörnyűek tűnő iromány lett.”


– A tanulás miatt aztán hosszabb időre háttérbe szorult az írás, egészen a bevonulásig. Katona korában elég sok szabadideje volt az embernek, és ilyenkor szívesen eljátszott a gondolattal, hogy milyen jó lenne hasonló kaliberű történeteket írni, mint amiket akkoriban magunk is szívesen olvastunk. Azt tudni kell, hogy akkoriban a fantasy és a sci-fi rendkívüli népszerűségnek örvendett, a teljes generáció lázban égett ezekért a műfajokért és a külföldi szerzőkért. Mindenkinek, aki akkoriban írással próbálkozott, szinte kivétel nélkül ez volt a belépési pontja. Bennem sosem volt igazán késztetés arra, hogy író legyek, sőt most sem tartom magam igazi írónak. Azt gondolom, attól, hogy az ember ír könyveket, és azok megjelennek, még nem lesz író. Számomra ez mindig hobbi volt: egy kikapcsolódási forma, mert egyszerűen szükségét éreztem a munkám mellett valaminek, ami leköt, ami érdekel, aminek értelmét látom. Leginkább tehát egymásnak és magunknak írogattuk a fantasztikus történeteket, de egy idő után persze feltűnt, hogy a többieknek tetszenek az írásaim, élvezik, foglalkoztatja őket. Leszerelés után körvonalazódott a fejembenegy ilyen fantasyvilág, amelyből végül elkészült egy regény terjedelmű történet, és már ott motoszkált bennem a kíváncsiság, hogy esetleg van-e, akinek annyira tetszik, hogy pénzt is adna a megjelentetésére. Elküldtem hát egy kiadóhoz, akik először visszautasítottak, mert nem illett bele az akkori koncepciójukba. Ez a könyv egy olyan fantasy volt, ami a magyar mondavilágból merített. Ugye a műfaj alapvetően – elenyésző kivétellel – az angolszász, a germán és a skandináv mitológia elemeit szokta felhasználni, ezért a kiadó számára is furcsa volt az általam képviselt új irányzat. Első körben tehát visszautasítottak, majd miután beleolvastak, felhívtak, hogy mégis érdekelné őket. A kísérőlevélben elkövettem azt a „hibát”, hogy trilógiaként beszéltem a könyvről. A kiadó erre rögtön közölte, hogy szuper, akkor küldjem be a másik kettő részt is, mert megjelentetnék. A trilógia végül négy kötetessé bővült, plusz még jó néhány, szintén a Kárpáthia világában játszódó novellára, kisregényre, regényre.


„Semmihez sem hasonlítható élmény nyomtatásban látni a saját munkánkat. Persze azt is tudom, hogy akkor is írnék ilyen regényeket, hogyha abszolút nem jelennének meg. Óriási dolog látni a polcokon a könyved, és persze az is motivál, hogy sokan várják a folytatást.”

 

Mit gondolsz, mitől igazán jó egy sci-fi/fantasy?

Az én hitvallásom az, hogy bármiről is akarjon az ember írni, ahhoz előbb nagyon sokat kell olvasni. Otthon tornyosulnak az elolvasásra váró könyvek, bár a munka és a család mellett nehéz lépést tartani a felhozatallal. Tény, hogy a fantasy és a sci-fi egy kicsit kikopott, elmúlt a két műfaj csúcsidőszaka. Annak idején a szerep- és a kártyajátékok nagyon sokat lendítettek a fantasy népszerűségén, ezeknek a helyét azonban átvette a számítógépes játék. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy a sci-fi és a fantasy is alapvetően a tizen-huszonéves fiúk kedvence, ők viszont nem arról híresek, hogy sok pénzük lenne könyveket vásárolni. Definíciókkal nem nagyon foglalkozom. Azt gondolom, hogy egy jó történet ugyanúgy az emberről kell, hogy szóljon, mint minden más normális műfajnál. Arról, hogy a tudományos, a társadalmi vagy éppen a technikai fejlődések tükrében, hogyan változik az ember szerepe, a jó sci-fi sokszor utópisztikus kérdésekre próbál meg különböző válaszlehetőségekkel reagálni. Csak, hogy egy érdekes példát hozzak; kevesen tudják például, de anno megjelent egy Dzsihád című novellám, ami arról szólt, hogy Európában a muszlim bevándorlók demográfiailag túlsúlyba kerülnek és brutális, véres, háborús időszak tör ki. A fantasynek és a sci-finek megvan az a tulajdonsága, hogy időnként valósággá válik. Műfajából adódóan arra is hivatott, hogy időben felhívja a figyelmet az egyes tudományos, társadalmi vagy technológiai folyamatok jövőbeli veszélyeire, lehetséges negatív kimenetelére. A sci-fi sajátos tragédiája, hogy nagyon sok nemzedék nőtt fel bízva abban, hogy az ő élete már egy szebb jövőről szól, aztán mindig azt tapasztaljuk, hogy nem.


„A fantasynek és a sci-finek megvan az a tulajdonsága, hogy időnként valósággá válik. Műfajából adódóan arra is hivatott, hogy időben felhívja a figyelmet, az egyes tudományos, társadalmi vagy technológiai folyamatok jövőbeli veszélyeire, lehetséges negatív kimenetelére.”


Történelem szakos diplomával, hogyhogy csak jóval később fordultál a történelmiregény-írás felé?

– Soha életemben nem terveztem, hogy a történelmi területen írjak, ellenben mindig sokat olvastam ilyen témájú könyveket. Aztán volt egy pont, amikor elkezdtem furcsállni azt a jelenséget, hogy sehol sem találhatóak napjainkban írt, magyar történelmi regények. Mikszáth, Móra, Gárdonyi életművének jelentős része a történelemre épül, a mai magyar írók mégis irtóznak a történelmi témáktól. Ha mégis születik egy-egy mű, akkor az többnyire depresszív megközelítésben, főleg a sötét időszakokra, háborúkra, népirtásokra fókuszál. Sosem értettem, hogy miért nincsenek olyan könyvek, amik a dicsőséges korszakokról szólnak, ugyanis minden nyelvterületen tele vannak a könyvesboltok ilyenekkel. A francia, a brit és az amerikai irodalmi életnek a nagy tiszteletben álló szerzői ilyen regényeket írnak, mert fontosnak tartják, hogy a történelmi múltjuk ne merüljön feledésbe. Ehhez tartozik persze az is, hogy náluk filmes, tévésorozatos adaptációk is készülnek ezekből.


„Nálunk a Napóleon-korabeli összecsapásoktól kezdve egészen a viking háborúkig fellelhetők a sorozatok, de kortárs magyar történelmi könyveket sehol sem találni. Egy-egy kivételt leszámítva nincsenek filmjeink vagy történelmi tv-sorozataink, pedig ezekre elképesztő szükség és hiány mutatkozik.”


– Végül ez a személyes igény vezetett rá arra, hogyha nem írnak ilyeneket, akkor majd én megpróbálom. Első körben ki kellett választanom, hogy melyik időszakot dolgozzam fel. A magyar történelemben az a jó, hogy bármelyik korszakot nézed, egy rendkívül gazdag, elképesztő eseményekkel teli világba csöppensz. Mi magyarok sokszor nem is tudjuk, hogy ez mekkora kincs, eszünkbe sem jut, hogy nem minden népnek adatott meg ennyire sokszínű történelem. Sőt vannak olyan nemzetek, akiknek egyáltalán nincs történelme. Elég, ha csak a szlovák vagy a szlovén szomszédjainkat nézzük. Ilyen ország, hogy Szlovákia – önálló államként – nem túl rég óta létezik a világtörténelemben, Trianon előtt ráadásul a magyar történelemmel közös volt a múltja, ergo nincsenek saját történelmi hőseik, helyszíneik, eseményeik. Zajlik is a múlt kisajátítása, folyamatosan megpróbálják szlovákosítani a magyar történelmi karaktereket, mert elemi szükségük van arra, hogy legyen múltjuk.


„Ha nincsenek gyökereink az nagyon rossz dolog. Szerintem nem lehet a jelen és a jövő problémáira úgy érdemben reagálni, ha nem tudjuk, honnan jöttünk, ha nem látjuk, hogy az őseink már nehezebb dolgokat is megoldottak.”


– Ez a gondolatmenet vezetett végül arra, hogy olyan történelmi korszakot választottam ki, amelyet én dicsőségesnek és izgalmasnak tartok, azaz a Hunyadiak idejét. Utólag már látom, hogy nagyon ambiciózus terv volt a Hunyadi család három generációját egy hömpölygő családregényfolyamban megjeleníteni. Akkor is, ha éppen fordítva történt, mint ahogy elképzeltem. Eredetileg ugyanis Mátyás törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak élete foglalkoztatott, akiből úgy volt, hogy király lesz, majd mégsem lett. Ő egy izgalmas shakespeare-i figura, viszont menet közben be kellett látnom, hogy az ő élete abszolút nem érthető, ha nem ismerjük meg a Mátyás-korabeli folyamatokat. Rendben, gondoltam, akkor legyen Mátyás, ő legalább népszerű karakter, de persze kiderült, hogy a vele kapcsolatos események is csak akkor nyernek értelmet, ha tudjuk, hogy apjának, Hunyadi Jánosnak hogyan alakult a sorsa. Rájöttem tehát, hogy ez egy olyan háromgenerációs családtörténet, ami komoly egységet képez, így a legelején kell kezdeni, azaz Hunyadi Jánossal. Terveink szerint három kötetből állt volna a sorozat, ami most már tíznek tűnik, és tavasszal jelenik meg a nyolcadik rész. Az elején persze nem tudhattuk, hogy ilyen elképesztően lelkes fogadtatásra lel majd a történet. 2008-ban jelent meg az első kötet, ami most tart a tizedik kiadásnál, a sorozatból pedig eddig közel 140.000 példány kelt el, ami a mostani könyvárakhoz képest nagyon jó, a könyvterjesztők szerint pedig igazi siker.


Kik érdeklődnek elsősorban a történelmi könyvek iránt?

– Nem lehet bekategorizálni a közönséget, annyi azonban biztos, hogy a férfiak nagyobb számban olvassák a Hunyadi család történeteit, főként azért, mert az egy brutális korszak és én sem romantikusan akartam megírni. Szerencsére kiderült, hogy jobban érdekli a magyar olvasókat a saját történelmünk, mint azt gondoltuk volna. Én pedig roppant büszke vagyok, hogy a Hunyadi-sorozat elindított egy folyamatot. Felemelő érzés, hogy a részese lehettem annak, hogy a magyar történelmiregény-írás ismét megjelenjen és értéket képviseljen a hazai könyvpiacon. A sorozat sikerét látva minden kiadó elkezdett nagyon gyors sebességgel történelmi könyveket íratni és kiadni, elértük tehát azt, hogy a magyar történelmi regény, mint műfaj újra él, és érdekli az embereket.



Nemrégiben az Isten katonái spanyol fordításban is megjelent. Hogyan került erre sor?

– Ez a regény nem része a sorozatnak, inkább egyfajta mellékszálként mutatja be a Nándorfehérvári csata eseményeit. Tudni kell, hogy napjainkban magyar regény – fordításban – leginkább csak állami támogatással jelenik meg. A sors mégis úgy hozta, hogy egy vállalkozó teljesen magánemberként keresett meg engem a spanyol fordítás szponzorálásának ajánlatával, mert szerinte ilyen műveket kellene külföldre exportálnunk. Ezek remek eszközök lehetnének ahhoz, hogy a nagyvilág megtudja, mit is jelent például a déli harangszó, vagy, hogy mennyit köszönhet nekünk a nyugati világ a törökök feltartóztatása miatt, aminek van egy kis aktuálpolitikai áthallása is a migránskérdés kapcsán. Nyugat-Európának ugyanis fogalma sincs arról, hogy egy románnak, egy szerbnek vagy egy magyarnak mit jelent az, ha egyszer csak megjelenik a határon pár százezer muszlim. A németeknek például azért nincs történelmi emlékük erről, mert mi több száz éven át feltartóztattuk őket, nem jutottak el oda. Az a vegytiszta igazság, hogy mi védtük meg Nyugat-Európát majd’ négyszáz éven keresztül a törököktől, és másoknak fogalmuk sincs róla, hogy amibe a magyar nép belerokkant, az a nyugatnak a biztonságot és a gyarapodást jelentette. Itt jön tehát képbe megint, hogy egy történelmi regény nyilván érdekes meg szórakoztató, de emellett roppant tanulságos is, és ideje, hogy ezeket a magyar történeteket végre elmeséljük…


Bajáki Zsanett

 

A továbbiakban magazinunk sorozatot indít, amelyben Bán Mór legizgalmasabb, legérdekesebb novelláit élvezhetik Olvasóink!


 

© Minden jog fenntartva!
6

2016/1.

Clean-Fix Hungary Kft. – A fejlődésbe invesztálunk


Idén ünnepli fennállásának 10 éves jubileumát a kecskeméti központú Clean-Fix Hungary Kft. A nemzetközi megbízásokkal is rendelkező, csúcstechnológiát alkalmazó vállalkozás tulajdonosa Bogdán András elárulta nekünk, hogyan fér meg egymás mellett a robottechnika és a munkaerő-kölcsönzés, és mit takar a „fehér kesztyűs” próba.


Jelenleg számos takarító vállalkozást elérhetnek az ügyfelek. Mi különbözteti meg a Clean-Fix Hungaryt a többi hasonló profilú cégtől?

– Folyamatosan üzemkészek vagyunk. Első körben higiéniai termékek, vagyis tisztítószerek, papíráruk forgalmazásával kezdtük tevékenységünket, de folyamatos kereslet mutatkozott egy teljesebb körű ellátásra, ezért szépen a feladataink közé építettük a takarítást. Az általános takarítás irányától aztán rövid időn belül elkanyarodtunk az építőipari, nagyvállalati vonal felé, hiszen mind felszereltségünk, mind pedig szakmai tudásunk lehetővé teszi, hogy a problémás, nehezen elérhető vagy éppen hatalmas, egybefüggő felületek tisztítását is könnyedén megoldjuk. Persze itt nemcsak a felületek nagyobbak, hanem ezzel arányosan a kihívások is, ugyanis a felkérésekre gyorsan kell reagálnunk, mobilis munkaerővel és modern nagy gépparkkal kell rendelkeznünk. Többek között a gyorsaság, a sokoldalúság és a mobilitás az, ami megkülönböztet bennünket a versenytársaktól.




Foltos otthoni szőnyeg, irodai tárgyalók, üzemcsarnokok. Milyen kihívásokra vagytok felkészülve?

– Olyan állománnyal rendelkezünk, amelyik lehetővé teszi, hogy akár 24 órán belül reagálni tudunk egy megkeresésre, és ezzel az élmezőnyben vagyunk. Mostanra mintegy 150 főnek tudunk folyamatosan munkát adni. Ebből száz ember a saját állományunk, a többieket pedig egy velünk szoros kapcsolatban álló cég – alvállalkozóként – biztosítja számunkra. Nagyobb kapacitású gépeinkkel több tízezer négyzetmétert meg tudunk tisztítani, ráadásul a nyugati igényeknek megfelelően egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a környezetkímélő technológiák bevezetésére.


Ezekkel a magas nyomású, speciális takarítóberendezésekkel nemcsak a környezetünket óvjuk, hanem a vegyszermentességnek köszönhetően gazdaságosabban is dolgozunk.”


– Megrendeléseink során nagy hangsúlyt fektetünk ezeknek a megoldásoknak a kiajánlására, ügyfeleink pedig – különösen a német cégek, ahol a környezettudatos gondolkozás már hagyomány – előszeretettel választják ezeket a módszereinket. Magas nyomással nagyon sok olyan felületet meg lehet tisztítani, amelyeket korábban vegyszerezni kellett. Egy nap alatt egy emberrel ezer négyzetméternyi üveget kezelünk csak tiszta, 140 fokos víz és magas nyomású gépeink használatával.


„Jelenleg is próbaüzemben dolgozik nálunk egy robot, melyet a kiskunfélegyházi sportcsarnok tisztításával teszteltünk. A gépet elég este elindítani, és reggelre kitakarítja a teljes csarnokot. Ez a kitűzött fejlődési irányunk; bevételeink jelentős részét a technológiai fejlesztésbe invesztáljuk, hogy egy lépéssel mindig a hazai kínálat előtt járjunk.”

 

 A Clean-Fix Hungary repertoárjában szerepel irodaházak, iskolák, egyetemek és kollégiumok külső-belső nagytakarítása az alpintechnikát igénylő munkáktól kezdve a különböző gépi, emelőkosaras takarításokon át egészen a tetőpanel- és homlokzati tisztításokig. Több felkérés érkezett már hozzájuk az úgynevezett fehér kesztyűs átvételekre is, például a kecskeméti Mercedes-gyár vagy a győri Audi-gyár kapcsán, ahol egy ellenőrző bizottság fehér kesztyűt húzva ellenőrizte a takarított felületek tisztaságát. Ezenkívül dolgoznak kórházakban, kontaktlencsegyárban, de őket bízták meg néhány éve a kecskeméti főtér burkolatának megtisztításával, idén pedig a Parlament körül felújított Kossuth tér átadás előtti rendbehozatalán munkálkodtak.


Az angol és az olasz szállodaiparban már sikeresen alkalmazott modell mintájára hamarosan itthon is üzembe állítanak egy mobilautót, melyet olyan alapvető takarítóeszközökkel szerelnek fel, hogy azokkal a lakossági igényeket, a háztartásokban felmerülő takarítói munkákat is elláthassák. Ezeken túl egészen egyedi, mondhatni, extrém feladatokra is specializálódtak, mint amilyen például a sírkőtisztítás. Ezekkel a mobilautókkal ki tudnak vonulni bárhová, és mindenféle külső energiaforrás (azaz áram vagy víz) nélkül, a magas nyomású technológiának köszönhetően garantáltan sérülésmentesen tudják eredeti állapotúra varázsolni a sírköveket.


Nemrégiben a munkaerő-kölcsönzést is integráltátok a cég szolgáltatásai közé. Ez új terület. Mire és kiknek jó ez pontosan?

– Munkaerő-állományunk fenntartása nem egyszerű feladat, mert ezen a területen elég nagy a fluktuáció. Takarítóink száma folyamatosan ingadozott, ami egy-egy komolyabb megbízás esetén nagy nyomást helyezett ránk, hiszen a feladatokat határidőre és kiváló minőségben el kellett látnunk. Ekkor döbbentünk rá, hogy mennyire fontos egy állandó, mozgósítható munkaerőlétszám fenntartása.


„A cégeknél fellépő legnagyobb hibaszázalék az emberállomány.”

– Legyen szó a gyártásról vagy éppen az építőiparról, komoly veszteséggel járhat, ha – felmondás, betegség, leépítés stb. miatt – meginog a létszám, és nem tudják az ütemtervet tartani. Ezeknek a vállalkozásoknak biztosít zökkenőmentes minőségi munkavégzést az általunk kínált munkaerő-kölcsönzés. Saját költségen vállalunk megelőző betanítást is, ami általában egy hetet vesz igénybe. A kirendelt munkavállalók megkapják a különböző kiképző oktatásokat, majd visszakerülnek hozzánk, és elhelyezzük őket a takarításban. Ám amikor a megrendelő cégnek egy váratlan létszámkiesés vagy nagyobb horderejű megrendelés miatt extra állomány szükséges, akkor a már betanított munkavállalókat a rendelkezésére bocsátjuk. A gyártó cégek vagy éppen az építőipari vállalkozások nagyon gazdaságosan tudnak dolgozni ezzel az egyedülálló modellel, amit mi szolgáltatunk számukra.


Egy lépéssel a hazai kínálat előtt – ez a hitvallásotok?

– Cégünk hármas egysége – a szolgáltatói, a munkaerő-kölcsönzői és a termékforgalmazói vonal – egyfajta szimbiózisban él, és jövője a megrendelőink elégedettségére épül. Előnyünk, hogy szolgáltatatói cégünk garanciát ad az általunk forgalmazott tisztítószerek minőségére, mivel munkánk során mi is ezeket a magyar termékeket használjuk kiváló eredménnyel. Azt hiszem, hogy az ügyfélkörünk és az általunk eddig elvégzett profi munkáknál nincs is jobb referencia leendő megrendelőink számára.




Bajáki Zsanett

© Minden jog fenntartva!
7

2016/1.

A kézműves termékek reneszánsza


Szaloncukor és szappan. Két termék, és akár a legközelebbi közértben is megvehetjük. Miért válasszuk mégis az olykor drágább és nehezebben beszerezhető kézműves változatokat? A válasz nagyon egyszerű. Ugyanis biztosak lehetünk abban, hogy a kézműves termékeknél nemcsak egy dísztárgyat, egy ételt vagy egy használati cikket viszünk az otthonunkba, hanem ezzel együtt egy rég elfeledett világot. Azokból az időkből, amikor még nem a tömegtermékek idejét éltük, amikor a sorozatgyártás még nem terjedt el ennyire. Amikor ezeket az egyedi kis csodákat a kezünkbe vesszük, ez a világ nyílik meg előttünk, és ha elég fogékonyak vagyunk rá, akkor valóban megtapasztaljuk készítőjének minden kézlenyomatát, lelkének, szívének egy darabját. A valódi minőséget.


Kézműves szappan – A lélekből gyúrt csoda


Terelhet erre az útra a kíváncsiság, a szenvedély, az egészségtudatosság vagy akár a kreativitás. Így vagy úgy, de a kézműves szappanok remek tisztálkodási alternatívát jelentenek, hiszen a felhasználható természetes alapanyagok száma szinte végtelen, és akkor a legfontosabb hozzávalót még nem is említettük: a készítő lelkét. A házi szappankészítésről Major Kata hobbikézművessel beszélgettünk.




Miért kezdtél a kézműves szappanok készítésével foglalkozni?

– Korábban én is nagy bolti, illatfelhős kozmetikum-rajongó voltam és el sem tudtam képzelni, hogy szappanozzak, kencézzek. Visszatartott az ismeretlen, és az ismerten több „kosszal” járó felhasználás is. Ma viszont már nemcsak a használat vált szenvedéllyé, hanem a készítés is. Rengeteget köszönhetek egy nagyon kedves barátnőmnek, Bognár Andreának, aki maga is profi készítő, és aki segített megtenni az első lépéseimet ezen az úton. Miatta szerettem bele ezekbe a natúrcsodákba.


„Az is a miérthez tartozik, hogy a gyerekeim bőrén nem kísérletezek olyan bolti termékekkel, amelyek összetétele és egészségre gyakorolt hatása kérdéses. Ezzel szemben amit magam készítek – tudom, hogy mit tartalmaz, hiszen én teszem bele –, biztonsággal használom, ajánlom.”


Foglalkoztál korábban bármilyen kézműves tevékenységgel?

– Nem. A szappankészítéshez nem szükséges kézműves előképzettség, de a gyakorlat előtt rengeteg tanulás kell, mert – ne felejtsük el! – egy kémiai folyamattal dolgozunk, többek között maró lúggal és magas hőmérséklettel. Az alapinformációkat a fent említett barátnőmtől szereztem, de a tudásszomjam kielégíthetetlen volt. Az internet rengeteget segít, de sok a félrevezető oldal és „tudás”, amelyeket kezdőként nehéz kiszűrni. Mivel ezek a termékek hozzáértés nélkül akár veszélyesek is lehetnek, fontosnak tartottam, hogy „profiktól” és megbízható, tapasztalt emberektől tanuljak. Az egyik legismertebb közösségi oldalon találtam olyan csoportokat, amelyekben sok hasonló emberrel ismerkedtem meg: kezdőktől az öreg motorosokig, akitől sok tudást, tapasztalatot kaptam, és kapok a mai napig.

 

Milyen alapanyagokkal dolgozol?

– Az alapanyagokat számos internetes áruházból, bioboltból, egy-két dolgot (formák, egyéb segédeszközök) akár kisebb áruházakból is be lehet szerezni. Idővel egyre jobban megtaláltam azokat a forrásokat, amelyek ár-érték arányban is megbízhatók. Mindegyiket nehéz felsorolni, mert ez függ a készítőtől, a felhasználó igényeitől és a bőrtípustól is. Nagy általánosságban növényi vagy állati eredetű olajok, vajak zsírok, valamint méhviasz, selyem, tejtermékek, gyógynövények, főzetek, színezők, 100%-os illóolajok, illatolajok, pigmentek, ásványi anyagok, agyagok, de a lista végtelen.




Kiknek készítesz szappanokat?

– Az első önálló szappanomat 2015. január végén készítettem el, de ez egy véget nem érő tanulási folyamat, pont ezért egyelőre szigorúan a barátok, a családtagok és az ismerősök használhatják a termékeket tesztalanyokként. A későbbiekben, amennyiben úgy látom, hogy ez az én utam, és lehetőségem lesz rá, ezt a kört szeretném kiterjeszteni, de ez már egy másik történet. Jelenleg Magyarországon nem könnyű kézműves vállalkozást indítani, különösen nem a kozmetikumok terén. Most egy közösségi oldalon tekinthetők meg a munkáim, JAZen Soap néven.


Mennyire van az embereknek igényük a kézműves termékekre, ezen belül a szappanokra?

– Egyre több ember keresi a kézműves termékeket ételben, használati tárgyakban, kozmetikumokban, de fontos megjegyezni, hogyha egy termék valóban kézműves, akkor azt nem fogjuk megtalálni a sarki közértben, sem a százforintos áruk között.


Mi a különlegességük ezeknek a szappanoknak, mit jelentenek neked?

– A legfontosabb számomra – azon kívül, ami ténylegesen belekerül – a készítő szíve és lelkének egy darabja, az egyedisége. Hangsúlyos emellett a természetessége, és ez nem feltétlenül abban rejlik, hogy mit tartalmaz, hanem abban, hogy mit nem a bolti termékekkel szemben. Elsődleges szerepük ezeknek a szappanoknak a tisztítás a hozzáadott anyagoktól függően, azonban vannak olyan speciális adalékok, amelyek bizonyítottan segíthetnek egyes bőrproblémákon, de csodát nem tesznek, hiszen csak addig érintkeznek a bőrrel, ameddig a fürdés alatt magunkra kenjük, majd lemossuk. Hogy a visszajelzések alapján tapasztalt gyógyhatásuk pszichés vagy sem, ezt döntse el mindenki saját maga. Az igazi kézműves és igényes termékek nem kevés munkaórával, energiával készülnek azzal a céllal, hogy azok a legjobbat adják a vásárlónak: ne tömegcikket, hanem egy kisebbfajta csodát és valódi minőséget.


„Az igazi kézműves és igényes termékek nem kevés munkaórával, energiával készülnek azzal a céllal, hogy az a legjobbat adja a vásárlónak: ne tömegcikket, hanem egy kisebbfajta csodát és valódi minőséget.”

 


Bajáki Zsanett

© Minden jog fenntartva!
8

2016/1.

A slam a lélek tükre



„Nem szimpla felolvasás, és a versen is túlmutat, hisz van egy színpad, ahol mindenki megmutat egy szeletet magából, a környező világból, bízva abban, hogy a közönség sorából lesz legalább egy, aki majd érti, olyan is, aki a lelkét sem félti, hisz egy út van csak, a slam poetry, ami korlátok nélkül bejön neki.”


A mintegy harmincéves múltra visszatekintő slam poetry alaposan megreformálta a társadalom költészetről alkotott képét, és modern előadói műfajként azonnal belopta magát a fiatalok szívébe. A múlt század nyolcvanas éveinek közepén egy építőipari munkás, Marc Smith volt az, aki barátaival egy önképző kört alakítva versfelolvasó esteket szervezett a kedvenc pubjában. A kezdetben amatőr költői vallomásokból álló találkozók azonban egy ponton túl már nem csupán a versekről szóltak, hanem komoly hangsúlyt kapott azok előadások módja és a közönség szórakoztatása is. Nem sok kellett ahhoz, hogy a legnépszerűbb előadók alá színpad kerüljön, a fellépők között pedig kialakuljon egy egészséges alkotói rivalizálás. Így indult útjára a szájalás művészete, hogy Európa után meghódítsa a Távol-Keletet: Japánt, Dél-Koreát és Indiát is.


Slamesnek áll a világ

Az első európai slam napokat 2009 őszén rendezték meg Berlinben 17 ország majd’ 200 slammerének részvételével, akik között néhány magyar fellépő is részt vett a különböző workshopokon és versenyeken. Hazánkban három évvel később 2012. október 7-én szervezték meg az I. Országos Slam Poetry Bajnokságot a budapesti Trafóban, és a futótűzként terjedő kötetlen művészeti performance már vidéken – többek között Pécsen, Szegeden, Sopronban, Veszprémben, Debrecenben, Győrben, Százhalombattán, Kecskeméten –, illetve Erdélyben és a Felvidéken is megértő fülekre talált.


Slamszerelem


Irodalmi Kávéház címmel már Kecskeméten is évek óta működött egy versfelolvasó klub, majd 2013 nyarán egy volt refis diák, Kovács Heni gondolt egyet és előállt az önálló slam poetry est ötletével, ami azonnal befogadóhelyre és sok szimpatizánsra talált a Kecskeméti Ifjúsági Otthon (KIO) berkeiben. A Hírös Slam csoportot a tagok mutatták be az AIP’ART Magazin olvasóinak.


Heni: Amikor elindult a Hírös Slam, már több mint egy éve jártam slamestekre Budapesten, és láttam, hogy a vidéki városokban is nagy sikert aratott a kezdeményezés. Gondoltam, hogy Kecskeméten is megértő fülekre találna egy hasonló program, és volt refis diákként egykori médiatanáromhoz, Csenkiné Edithez fordultam, hiszen tudtam, hogy ő támogatja a kreatív ötleteket. Edit aztán Klaudiához irányított, akivel szinte pillanatok alatt megszerveztük az első találkozót, azóta pedig minden halad a maga útján.

 

Kikből áll a Hírös Slam csoport?

 Klaudia:A tagok sokszínűségét mutatja, hogy az esteken és a szervezésben is közreműködnek pesti, szegedi valamint veszprémi kollégák, akik tapasztalataikkal és egyedi látásmódjukkal viszik előre a kecskeméti slam poetry életet. Létrehoztunk egy csoportot a népszerű közösségi oldalon, amelynek folyamatosan nő a létszáma, itt osztjuk meg a fontosabb információkat, de a rendezvényeink közönsége túlmutat ezeken a kereteken.


Mit jelent a slam poetry nektek?

Erdős Viki:Szerintem ez az a kérdés, amelyikre még a „legnagyobb arcok” sem tudnak válaszolni, vagy legalábbis nem szívesen szorítják magukat egzakt keretek közé.


„A slam egy iszonyatosan elvont és megfoghatatlan fogalom egészen addig, amíg a részese nem leszel akár közönségként, akár a színpadon állva. Nem magyarázni kell a slamet, át kell élni inkább.”


Klaudia: A slam definíciójára én is a slam országos honlapján kerestem rá először 2013 nyarán. Előtte a Bábel projektben találkoztam egy Létra nevű srác előadásával, aki ebben a műfajban is tevékenykedik. Hogy Kecskeméten mit jelent? Talán mindenkinek mást: közösséget, kimozdulást, véleményformálást, színvallást vagy csak simán egy szombati kikapcsolódást a haverokkal.


Mindenkinek jut hely a mikrofonnál

Erdős Viki: Én a budapesti slamközösséget ismertem meg hamarabb, és utána tudtam meg, hogy szülővárosomban, Kecskeméten is kibontakozóban van egy klub. Budapesten minden hónap utolsó csütörtökén SPB Klubot tartanak az Ankertben, de ezenkívül több tematikus versenyt is rendeznek. A kedvenc hónapom az évben a szeptember, amikor három napon keresztül napi ötven slammer áll színpadra, közülük válogatják ki az országos bajnokság döntőseit. Szokott lenni team slam bajnokság is, amikor csapatok versenyeznek. Egyébként maga a társaság nagyon nyitott és befogadó, a legnagyobb nevek ugyanúgy beszélgetnek az első slammelővel, ahogy lelépett a színpadról, mint egymással.


Klaudia: A Hírös Slam online és offline is elérhető bárki számára. A KIO ifjúsági klubja helyet, eszközöket és segítséget ad a kéthavi Hírös Slam estek megszervezéséhez. A műfaj sikerét bizonyítja, hogy idén már harmadik alkalommal a FRINGE Fesztivál nyitóeseményeként vagyunk a programkínálatban.


„Bárki lehet tag, aki színpadra áll, majd elmondja a magáét…”

Ex:Legegyszerűbben úgy kerülhet valaki a csoportba, ha az esteken előad, esetleg versenyzik is a különböző szekciókban (open mic, témaverseny, 10 szavas verseny). Idővel – ha kellőképpen aktív – teljes jogú taggá nőheti ki magát, részt vehet a szervezésben, illetve a kreatív folyamatokban.


Klaudia: Nincs slamkönyvecske. Tag vagy, ha benne vagy a sodrásban. Ha felteszünk egy kérdést a Facebook-csoportban, és arra reagálsz, megjelensz egy versenyen – pláne ha még szöveget is hozol –, akkor gyakorlatilag tagnak számítasz, hiszen számolhatunk a jelenléteddel. Ugyanakkor vannak slamszimpatizánsok is, akik bár nem lépnek fel, de minden alkalommal meghallgatják a többieket, és segítenek a szervezésben. Csak mert ez jó buli.


„A slamhez való viszonyunk akár estéről estére is változhat. Előfordul, hogy épp beleszeretünk a műfajba, de az is lehet, hogy egy időre elmúlik a slamszerelem. Szerencsére mindig van, akivel történik valami olyasmi, ami papírra kívánkozik, ezért az illető megírja, majd kiáll vele. Mindenkinek jut hely a mikrofonnál.”


Klaudia: Kecskeméten általában kéthavonta szervezünk versenyt az Ifjúsági Otthonban. Open mickel kezdünk. Ebben a részben tét és pontozás nélkül bárki felolvashatja, amit hozott, a mű sikeréről (vagy sikertelenségéről) pedig a közönségtől kap visszajelzést. Ezt követi a verseny, amelyen önkéntes jelentkezőkből álló zsűri értékeli az előadásokat. Nem olyan régen vettük át a veszprémi slamesektől a 10 szavas versenyek intézményét, ami nagyon népszerűvé vált itt, Kecskeméten. A feladat arról szól, hogy a bátor vállalkozók tíz szót kapnak helyben, és adott időegység alatt kell olyan szöveget faragniuk belőle, amelyben ezek a tételek szerepelnek.


„Minden slam vers, de nem minden vers slam…”

Tóth Szabolcs Ex: Egy versenyműnél, mely maximum ötvenpontos lehet, zsűritagonként fél-fél pontot számít az értékelésnél a tehetség. A többi már gyakorlat kérdése: olvasottság, színházi és előadási technikák, jártasság a mai modern világban és a hétköznapok topikjaiban.


Viki: Nyilvánvalóan minden slammernek van egy idézőjeles vagy kevésbé idézőjeles költői előélete. Ez kicsit olyan, mint a bogaras-rovaros téma környezetóráról; minden slam vers, de nem minden vers slam…


Klaudia: Lehetsz tehetséges szövegírásban, előadásban, de a siker képlete minden bizonnyal összetettebb ennél. Mindenesetre, ha ütősen szerepelsz a rád szabott időben, akkor garantált a pozitív visszajelzés. Persze azon is érdemes elgondolkozni, hogy mi számít sikernek. A szinte tapintható csend, ami a szavaid nyomán a közönségre telepszik, az üdvrivalgás és a tapsvihar, az elért pontok, vagy az, hogy aznap mennyire győzted le önmagadat és a félelmeidet. Mindenki döntse el maga.



Bajáki Zsanett

 

Fotó: Kovács Judit Jucus

cbc.ca

calibermarg.org

larsruppel.de





© Minden jog fenntartva!
9

2016/1.

Lánglovagok és vákuumvarázslók a házban: hol tart a konyha?



A XIX. századi háztartásokban 400 rézedény sorakozott a szakácsnő elszigetelt birodalmában, ahová kevesek léphettek be, míg mára radikálisan átalakult az otthoni főzés fogalma. A globális turizmus és árukínálat lehetőségeivel élve, a sztárséfek, főzőműsorok és gasztroblogok mediatizált korában szinte bárki hozzáférhet a gasztronómiai tudáshoz, és egyre fejlettebb eszközök segítségével alkothat magas színvonalon kreatív ételeket. A főzés önkifejezési móddá, a konyha közösségi térré, az étkezés társasági témává vált, a kulináris művészet pedig tudományos alapokra helyeződött. Sokan elvont furcsaságnak tartják, holott a molekuláris gasztronómia már nemcsak a csúcséttermek kiváltsága, hanem felfogásával és technológiai innovációival fokozatosan meghódítja a háztartásokat is. Egészségesség, kifinomultság, szépség a maximumon minimális íz- és energiaveszteséggel: ezek a mai konyha kulcsszavai, ahol hamarosan alapfelszerelés lesz a vákuum-főzőkészülék.

 

Az emberiség élvezeteinek kutatása

Noha a konyhaművészet látszólag kívül esik a természettudományok hagyományos vizsgálati körén, a gasztronómia iránt történelmileg nagy érdeklődést mutattak a fizikusok és a vegyészek. Sir Benjamin Thompson, a termodinamika egyik atyja és a Brit Királyi Intézet alapítója a XVIII. században így fogalmazott kulináris tárgyú esszéjében:A kémiai filozófiában, a természetfilozófia más ágazataiban, a mechanikában az utóbbi időben elért briliáns felfedezések nagy előnyére válhatnak a főzés tökéletesítésének. Feltételezhetően rövidesen színre fog lépni az a felvilágosult és liberális gondolkodású személy, aki ezt alaposan meg fogja vizsgálni tudományos szempontból is. Mert a főzés tudományán kívül vajon milyen más tudományág az, mely nagyobb mértékben lehetne az emberiség kényelmének és élvezeteinek szolgálatára?”.


Anthelme Brillat-Savarin, a világhírű gasztronómiai teoretikus ‒ aki szerint egy új étel felfedezése több örömöt jelent az emberiségnek, mint egy új csillagé ‒ Jacques Thenard vegyész segítségével írta meg Az ízek élettana című alapművét. A konyhafizika és -kémia legjelentősebb eredményeit számos tudósnak, köztük a tragikus sorsú Antoine Lavoisier-nek és a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertnek köszönhetjük. Az élelmiszer-tudomány a kutatások nyomán gyors fejlődésnek indult, azonban Sir Thompson kívánsága csak jóval később vált valóra. A modern élelmiszeriparban alkalmazott vívmányok ugyanis hosszú ideig nem honosodtak meg az otthonokban, ezért a háztartások eszközhasználata és az ételek összetétele messze elmaradt a kortól. A helyzet csak az elmúlt évtizedekben változott meg lényegesen, és ebben óriási szerepe volt az önálló tudományágat képviselő molekuláris gasztronómia úttörőinek.

 

Einstein és Dalí alkímiája a konyhában

A „felvilágosult és liberális gondolkodású” kulináris tudós az 1960-as évek végén lépett színre, méghozzá egy magyar származású polihisztor fizikus, Kürti Miklós személyében. A remekül főző Kürtinek – aki ekkoriban a londoni Összehasonlító Tudománytörténeti Központ szervezőjeként dolgozott oxfordi oktatói tevékenysége mellett – éppen Sir Thompson írása terelte figyelmét a gasztronómiai kísérletezés felé. *„Szomorú, hogy ma többet tudunk a csillagok belső hőmérsékletéről, mint egy rizsfelfújtéról” ‒ hangsúlyozta a Fizikus a konyhában című legendás előadásában, és munkásságával mindent megtett azért, hogy ez a tarthatatlan állapot ne maradjon így.*Az alacsony hőmérsékletű fizika szakértőjeként páratlan tapasztalatokat szerzett a konyhai folyamatok tudományos hátteréről. Élményszámba menő bemutatóin injekciós tűkkel és termokapcsolóval mérte a sütés-főzés közbeni maghőmérsékletet, így pontosan megállapította, mikor készül el a tökéletes állagú étel. Komoly érdemei vannak a sokáig ellenállással övezett mikrohullámú sütő használatának népszerűsítésében is. Fagyott Florida nevű desszertkreációját, melynek forró belső rétegét hideg fagylaltburkolat veszi körül, ennek a technológiának segítségével alkotta meg. A médiában sokat szereplő tudós a közönségnek látványos, ugyanakkor közérthető bemutatókat tartott, melyek lehetővé tették a tudományos ismeretek könnyű fogyaszthatóságát.


A „molekuláris gasztronómia” kifejezés a konyha Einsteinjének tartott Kürti és a francia élelmiszervegyész, Hervé This-Benckhard jóvoltából született meg 1989-ben. A két szellemi rokon Párizsban találkozott először egy borban érlelt pompás csirke mellett, és ettől fogva közösen végezték a varázslatos ízek előállítását célzó tudományos kutatásaikat. Harold McGee amerikai szakíróval együtt ők szervezték meg a szakmának szóló, első Molekuláris és Fizikai Gasztronómiai Konferenciát, amelyből nagy sikerű hagyomány lett. A korszellem változását jól érzékelteti, hogy This-Benckhard régóta önálló tanszéket vezet, a nyugat-európai tévécsatornák pedig jelentős nézettséggel közvetítik a konyhatudományi műsorokat.


A továbbfejlesztett eredmények időközben megtalálták az utat a fogyasztókhoz. Az új alapokon nyugvó konyhaművészetet az a Ferran Adrià emelte rangra, akit képzelőereje és kreációinak formavilága okán a gasztronómia Dalíjaként emlegetnek. A barcelonai sztárséf a szakmai ranglétra végigjárása közben Franciaországban sajátította el a molekuláris gasztronómia alapjait. Technológiai és kompozíciós újításaival néhány éven belül a világ legjobb éttermévé tette a katalán tengerparton fekvő El Bullít, ahová – 2011-es bezárásáig évente – egymillió reménybeli vendég próbált bejutni. A ma kulináris központot irányító Adrià dekonstruktivista séfnek tekinti magát. *Elemeire bontja a közismert fogások hozzávalóit, hogy az étel textúrájának, formájának vagy hőmérsékletének módosításával olyan kreációt hozzon létre, amely megőrzi az ízek esszenciáját, miközben megjelenése alapvetően eltér az eredetitől.* Szferifikációs eljárással készült kaviárja sárgán remegő olajbogyógyöngyökből áll, sárkánykoktélja ivás közben aromás füstöt ereget. Az ellentétek játékán alapuló, meghökkentő társításoknak köszönhetően nála semmi nem az, aminek látszik, ám a cél mindig ugyanaz: az ember érzékeinek gyönyörködtetése és élvezetének szolgálata.

 

Új tudatosság az otthoni főzésben

Ferran Adrià, Heston Blumenthal és társaik mesterműveit nyilvánvalóan lehetetlen házilag reprodukálni, de ha saját konyhánkban elképzelhetetlennek tartjuk a szferifikációt (gömbformálás nátrium-algonát hozzáadásával), a vákuumfőzést és az éttermek kiváltságának hitt többi különös technológiát, akkor az amerikai Nathan Myhrvold alaposan megingathat bennünket a hitünkben. A kortárs gasztronómia legizgalmasabb alakja ugyanis nemcsak a profik számára írta meg Modernist Cuisine: The Art and Science of Cooking című nagyívű kulináris enciklopédiáját ‒ a jövő konyhaművészetének lenyűgöző alapművét ‒, hanem házi használatra megjelentette annak rövidített változatát is Modernist Cuisine at Home címmel. Szerzőtársaival olyan egyedülálló szakácskönyvet és szemléletformáló gasztrokalauzt tett le az asztalra, amely bizonyosan felforgatja az otthoni főzésről és a receptekről alkotott elképzeléseinket.


A tudományos szenvedélyéről ismert Myhrvold háttere sem mondható hétköznapinak. Elméleti fizikából és matematikából doktorált, Stephen Hawking tanítványa volt Cambridge-ben, és a Microsoftnál dolgozott technológiai igazgatóként, mielőtt Franciaországban szerzett mesterszakács-képesítést, hogy végül a washingtoni Bellevue-ben egy válogatott csapattal tökélyre fejlessze az ételkészítési eljárásokat. Jelenlegi munkahelye a világ egyik legjobban felszerelt, kutatólaboratóriumnak is beillő konyhája, egy hi-tech Csodaország, ahol fizikusok, mérnökök, séfek, stylistok és fotósok fognak össze az innovációért. *Myhrvold az otthoni konyhát is egyfajta kreatív laborként fogja fel. Azt tartja a legfontosabbnak, hogy tudjuk: mi miért történik, legyünk bátrak, és ne csak megszokásból, hanem ésszel főzzünk a legjobb eredményért.* Kísérleteit ugyancsak a tudásvágy indította el: vásárolt magának egy vákuum-főzőkészüléket, ellenben nem talált információt arról, hogy a különböző alapanyagoknak mennyi az optimális főzési idejük és hőmérsékletük. Tapasztalatairól közzétett online anyaga rövidesen a sous vide ételkészítési eljárás (légmentesen lezárt tasakba csomagolt ételek precízen kontrollált, alacsony hőmérsékletű, lassú főzése vízfürdőben vákuumtechnológiával) referenciája lett.


A Modernist Cuisine at Home a nyersanyag-feldolgozástól a fizikai-kémiai háttéren át a szemet gyönyörködtető tálalásig végigvezet a házi gasztronómia birodalmán. Olvasói előtt teljesen új világ tárul fel a kulináris felfedezésben és a főzéshez való viszonyulásban. A kérdés ezentúl nem az, hogy mit kell főznünk, hanem az, hogy mit tudunk főzni? Myhrvold és kollégái lépésről lépésre avatják be az érdeklődőt a kortárs konyha tartozékaiba, folyamataiba és fortélyaiba, olyan digitális művészi fotók segítségével, amelyek ‒ a szakácskönyvek történetében először ‒ keresztmetszeti ábrázolásban, tudományos szépségükben mutatják be az ételkészítés fázisait. A kötethez egy 228 oldalas, vízhatlan borítású konyhai kézikönyv tartozik 400 recepttel. A gyűjteményben éppúgy megtalálhatók a klasszikus kedvencek újraértelmezései, mint a kalandra hívó, szokatlan összeállítások. Hasznos tanácsokat kapunk, milyen alapfelszerelésre van szükségünk a költségvetés megterhelése nélkül, hogyan hosszabbíthatjuk meg nyersanyagaink eltarthatóságát, miként hozzuk ki a legtöbbet háztartási gépeinkből. Megtudjuk, milyen egyszerűen kalibrálhatjuk pontosabbra sütőnket, hogyan készítsünk mikrohullámúban tökéletes halat és zöldséget, és miképp érjük el, hogy lassú üzemmódra fogott grillsütőnk belül szaftos, kívül ropogós csirkét vagy pazar steaket állítson elő. A szerzők külön fejezetet szenteltek az elsajátításra érdemes eljárásoknak és a modern technológiák otthoni létjogosultságának, beleértve a vákuumfőzést, amely végleg kivívta helyét a konyhánkban.

 

Ízek és illatok násza a vákuum alatt

A kiváló konyha egyik titka a hőmérséklet-szabályozásban rejlik, vallja elődeihez hasonlóan Myhrvold. Minden nyersanyagnak a maga tempójában és hőfokán kell elkészülnie, hogy megmutathassa természetes, egyedi ízét és állagát, megőrizhesse értékes tápanyagtartalmát, és a folyamat során ne keletkezzen fölösleges súly- és energiaveszteség. Az alacsony hőmérsékletű lassú főzés önmagában korántsem új keletű vívmány: már Sir Thompson rácsodálkozott annak idején, milyen omlós lett másnap reggelre a sütőben hagyott báránypecsenye, és számos nemzeti konyhának van olyan emblematikus étele, amely zárt edényben, sok órán át párolódva nyeri el jellegzetes karakterét. Az egyenletes, megbízható minőség előállításához azonban megfelelő technológia szükséges, ugyanis enélkül részben kiszámíthatatlan marad a főzés folyamata.


A hatalmas előrelépést jelentő sous vide eljárást és az időzíthető, mindig kifogástalan végeredményt biztosító vákuum-főzőberendezést az 1970-es években találták fel. Eredetileg a libamáj ideális elkészítésére szolgált a csúcséttermekben, de hamar felfedezték, hogy szinte bármilyen étel főzésére alkalmas. Magas ára miatt sokáig szóba sem jöhetett az otthoni használata, néhány éve viszont bekövetkezett az áttörés: a gasztronómiai kultúra változásával megjelentek a piacon a megfizethető, kisebb méretű készülékek. *Az ezekben főtt, megszokott összetételű fogások eddig ismeretlen oldalukat mutatják. Minimális fűszerezéssel kivételesen nedvdús, zamatos, harmonikus ízű ételt kapunk elenyésző súlyveszteséggel, energiafogyasztásunkat pedig 30-50 százalékkal csökkenthetjük.* Hogy élhessünk a készülék előnyeivel, előtte érdemes beruháznunk egy külső vagy kézi vákuumozóba, amelynek segítségével speciális műanyag zacskóban, lég- és csíramentes környezetben akár ötször hosszabb ideig tárolhatjuk fogyasztásra váró friss alapanyagainkat, majd konyhakészre csomagolva helyezhetjük őket a főzőberendezésbe. A pontos adatok beprogramozásával máris búcsút inthetünk aggodalmainknak, hiszen többé nem kell ellenőriznünk sem az állagot, sem a hőmérsékletet, ráadásul az étel pontosan akkorra készül el, amikorra szeretnénk.

 

Lánglelkű klasszikus – kortárs kivitelben

Ha az idő szorításában szeretnénk finom fogásokat az asztalra tenni, bátran nyúljunk a gőzfőzőért, amelyben néhány apró konyhakémiai trükk bevetésével egészen újszerű ételeket készíthetünk. A gazdaságosság, íz- és egészségtudatosság korában sem fogjuk mellőzni bevált robotgépeinket, eszközeinket és edényeinket, de bölcsen tesszük, ha beszerzünk egy maghőmérőt. Szintén ideje megismerkednünk a száraz és a nedves hő váltott használatával, és az automatikus szabályozásával számtalan főzési-sütési műveletre alkalmas kombi párolóval, amellyel víz hozzáadása nélkül készíthetünk például tojásalapú ételeket. *Akárcsak a vákuumtechnológia, ez a vívmány is nemrég nyert teret a háztartásokban, és üzembe állításával egy nagy tudású séfre teszünk szert az otthonunkban ‒ tudván persze, hogy a főzés szeretetét és az emberi fantáziát semmilyen fejlettségű gép nem pótolja.*


Bármilyen eszközarzenálunk legyen is, a konyha lelke a tűzhely marad, amelyet évszázadok óta a trendekkel összhangban fejlesztenek a gyártók. Az impozáns készülékeknek se szeri, se száma, ám kvalitásaival közülük is kiemelkedik egy. Birtokosai féltve óvják, David Ogilvy reklámguru pedig – aki számos szupermárkával foglalkozott pályafutása alatt – egyenesen úgy nyilatkozott, hogy ez a legbecsesebb tárgya, amitől soha nem válna meg. Az AGA tűzhely máig az ipari forradalom angliai bölcsőjében, egy coalbrookdale-i öntöde lángjai között születik. Modern formájában az a Nobel-díjas svéd fizikus, Gustaf Dalén álmodta meg felesége munkájának könnyítésére, aki nevet is adott neki. A II. világháború idején még egyfajta néptűzhelyként családok ezreit segítette a napi túlélésben, mostanra pedig egyenértékű lett a megbízhatósággal, az eleganciával és az innovációval. Patinás, porcelánba-öntöttvasba burkolt külseje a legkorszerűbb technológiát rejti funkciók egész tárházával, gombnyomásra gördülő komponensekkel és érintőpaneles vezérléssel. Fő erénye mégis az, hogy minden korban azt a melegséget és állandóságot sugározza, ami nélkül nem létezik igazi konyha.



Rénes Judit



Források: Fizikai Szemle 1999/9. szám, 

Food and Wine, 

Modernist Cuisine, 

Wired Magazine, 

Wikipédia




© Minden jog fenntartva!
10

2016/1.

A tudatosan ösztönös bohém



Ittzés Tamás negyvennyolc éves, de már harmincéves a zenekara. A Bohém Ragtime Jazz Band alapító vezetőjével beszélgettünk közönségről, tervekről, motivációkról, élményekről és arról, hogyan látja a felnőtt azt a középiskolás srácot, aki alig tizenhét évesen egy pedagógusokból álló zenekar vezetőjévé vált.


Harminc éves a zenekar. Vissza lehet tekinteni ilyen hosszú idő távlatából a kezdetekre?
– Gyakorlatilag, kis túlzással, a harminc év minden pillanatára vissza tudok emlékezni. Mondjuk, nem annyira részletesen, mint Török Józsi, a tubásunk. Ha megállunk Németországban egy benzinkútnál, ő megmondja, melyik évben álltunk ott meg először. Kicsit már keverednek ezek az autópálya melletti WC-k, benzinkutak, de zenei dolgokra, koncertekre jól emlékszem. Bár kronologikusan nem tudnám felsorolni őket.


Mi volt az első lépés?

– Mint minden jó dolog, ez a zenekar is a véletlenek összjátékának köszönhetően jött létre. A pedagógus-énekkarban énekeltem, és egy év végi kórusbuli előtt Szegszárdy Imre nevű kórustársunk odajött hozzám, hogy csináljuk meg egy Joplin-raget. Ő nagyon szerette a ragtime-ot, én meg azt sem tudtam, mi az, viszont én konzis voltam, így azt gondolták, én vagyok a tanult zenész. Számukra egyértelmű volt, hogy majd én megcsinálom a hangszerelést. Tizenhat és fél éves voltam ekkor.


Hogy sikerült?

– Véres verejtékkel elkészült a kórusban található hangszerekre. Sem a hangszerelés, sem az előadás nem volt túl veretes, de mindenkinek nagyon tetszett. Megvan a felvétel, de szerencsére ez egy nyomtatott lap, így nem tudjuk megmutatni az olvasóknak. Egy darabig nem történt semmi, de egyre jobban érdekelt bennünket a műfaj. Elkezdtem a kéznél lévő többi Joplin-raget is hangszerelni. 1985. március 8-án játszottunk először nyilvánosan, a Bács-Kiskun megyei Pártbizottság által szervezett nemzetközi nőnapi ünnepségen, az Erdei Ferenc Művelődési Központ színpadán. Mivel ez hivatalos protokollrendezvény volt, rögtön telt házas koncertet adtunk. Hatszáz fő előtt játszottunk el két Joplin-számot.




Hogyan folytatódott?

– Mivel a zenekar tanárokból és egy diákból állt, ők délelőtt és délután tanítottak, én pedig iskolába jártam, a nulladik órákban próbáltunk. Bevallom őszintén, a mai napig nem tudom, hogy ezek a felnőttek miért voltak hajlandók hajnalban felkelni, hétre bejönni, sőt elviselni egy harmadikos középiskolás fiú üvöltözését. Mert bizony – finoman szólva – ifjonti hévvel adtam az utasításokat. És ha valami nem működött, az engem rettenetesen frusztrált. Az egész valahogy mégis működött. Soha nem azért lépett ki valaki, mert ezt nem bírta, hanem mert megnősült, elköltözött, másfelé vitte a munkája, az élete.


Mi volt a titok, amitől a zenekar egy fiatal sráccal az élén úgy beindult, hogy még harminc év után is működik?

– Kuriózum volt, nem volt más ilyen, így a jókor lenni jó helyen kategóriába is beleillettünk. Persze azt tudni kell, hogy a kemény munka is fontos, hiszen a jó időzítés egy ponton túl már kevés lenne. Mindent megtettünk, és ezt a tenni vágyást, a minőségre törekvést nagyon kultiválták az emberek.


A saját koncertek mellett igen gyorsan megszervezte az első fesztivált is.

– 1986-ban, elsőéves, friss egyetemistaként szerveztem meg az első Kecskeméti Ragtime Találkozót, amelynek utána nagyon sok neve volt, míg végül Bohém Fesztivál lett belőle. 1992-ben pedig nemzetközivé vált a rendezvény, amit támogatásokból, szponzorok segítségével hoztunk létre. Visszatekintve fogalmam sincs, hogy engem miért vettek komolyan. Talán azért, mert látták, hogy nagyon elszánt vagyok. Az nagy könnyebbséget jelentett, hogyha a plakáton valakinek a neve mögött az szerepelt, hogy nyugati országból jött, már ugrott is a közönség, hiszen élőben ritkán volt lehetőségük külföldi sztárokkal találkozni. Most ugyanennek az eléréséhez teljesen új módszerek és csatornák kellenek.




Eljátszott a gondolattal, hogyha most indulnának mit és hogyan csinálna?

– Lehet, hogy kicsit nagyobb bajban lennék. Ilyenkor érzem, hogy már „öreg” vagyok. Nyilván próbálok up-to-date lenni, követni a trendeket, de azért látszik, hogy nem így szocializálódtam. Van Facebook-oldalunk, ismerjük a közösségi médiát, de az ember gondolkozását alapvetően meghatározza, hogy mibe született. Hiába tudom használni az online lehetőségeket, ha most kellene elölről kezdenem, akkor egy fiatalabb szakmabeli simán lekörözne. Most azért nem tud, mert mögöttünk ott van harminc év tapasztalat a szervezésben, ismertségben, ismeretségben, minőségben. Gondolkoztam én mobilapplikációban is, de a mi közönségünk alapvetően nem a fiatalok közül kerül ki.


Milyen korosztály látogatja a Bohém-koncerteket?

– Ahogy mi öregszünk, úgy öregszik a közönségünk is. A ’30-as, ’40-es évek Amerikájában könnyű volt sztárnak lenni, mert ez volt a popzene. Az ’50-es, ’60-as, ’70-es években könnyű volt Magyarországon dixieland, New Orleans-i stílusban sztárnak lenni magyarként is, mert tiltott – vagy legalábbis megtűrt – zeneként benne volt az egzotikum, a lázadás. Most már ez nincsen. Ha ma megnéznénk, hogy a fiatalok kedvelt rádiói hány százalékban játsszák ezeket a zenéket, elenyésző ezreléket kapnánk. Azt kell elérni, hogy valamiféle rendszerességgel halljanak ilyet, és azt is tudják, hogy mi ez. Vagyis egy idő után tudatos fogyasztókká váljanak, akik saját maguk, önnön elhatározásukból megveszik a koncertjegyet. Ez egy hosszú folyamat, de vannak dolgok, melyek segítenek. Ilyen az utóbbi évtizedben a swing reneszánsza.


Hogyan mulat az idős korosztály?

– Amikor Amerikában voltunk először, 1998-ban, az akkori klarinétosunk agybajt kapott, amikor meglátta a közönséget. Bejelentette, ő nem akar haldoklóknak játszani, inkább hazamegy. Nyugtatgattam, mert én már többször voltam kint fesztiválokon, és tudtam, hogy erősen nyugdíjas korosztály látogatja ezeket a koncerteket. Azt is tudtam, mi következik. Bejöttek járókerettel meg botokkal, és egymásba kapaszkodva két órát végigtáncoltak. De ha elengedik egymást meg a járókeretet, biztos, hogy holtan rogynak össze. Azonban a zene életben tartotta őket. A koncerteken kérdőíveket osztogatunk, hogy jobban megismerjük a közönségünket. Legutóbb Ausztriában, Svájcban, Németországban voltunk, és ott azt írták legtöbben, hogy nagyon örülnek, mert a fiatalságukat hoztuk vissza. Ez a nosztalgikus dolog nagyon szép, de azzal is tisztában kell lenni, hogy a mai fiatal nem megy el egy olyan buliba, ahol a nagyszülei mulatnak.


A zenekarok nem öregszenek, nem halnak ki a jazz-zenészek?


„Nem tudom, miért és hogyan, de mindig előbukkannak olyan fiatalok, akik ezt a zenét választják. És vannak olyan országok, ahol azért mindig akad fellépési lehetőségük is. Kis klubokban, nagy fesztiválokon. Az a célom, hogy Kecskemét is egy ilyen hely legyen.”

 

Voltak mérföldkövek ez alatt a harminc év alatt?

– Nálunk a nagy fesztiválmeghívásokat lehet mérföldköveknek tekinteni. Az első ilyen 1988-ban volt Drezdában, a dixielandfesztiválon. Hároméves volt a csapat, és rögtön 2500 embernek játszottunk. Négy nap, hét fellépés, melyek közül az első koncert élőben ment a tévében. Ezt már leadták a nyugati adók is, és gyorsan lett egy holland, majd „össznémet” menedzserünk. Ez pedig elég jól megadta a kezdő lökéseket. A következő mérföldkő az volt, amikor megszerveztük az első nemzetközi fesztivált, ahol Joe Murányival, egy olyan emberrel léptünk fel, aki Lajos Armstronggal (ahogy ő mondja) játszott együtt. 2001 több szempontból is emlékezetes. Egyrészt ekkor játszottunk a Montreux-i Jazz Fesztiválon, ekkor adtuk ki az Éjjel az omnibusz tetején című lemezünket, mely csupa magyar számot tartalmaz, és azóta változatlan a zenekar felállása is. 2005-ben felléptünk a Pori Jazz Fesztiválon, ahol addig tradicionális jazzt játszó magyar zenekar soha nem játszott. 2010-ben volt az első fellépésünk a Müpában, a huszonöt éves jubileum, de akkor már idesorolhatjuk 2015-öt is a harmincéves születésnappal. A következő nagy mérföldkő 2016.


Ezt honnan lehet előre tudni? Mi vár a zenekarra?

– Úgy tervezem, hogy idén megcsinálom a Jazzfőváros Fesztivált augusztus 4. és 7. között Kecskeméten, a szabadidőközpontban. Ez már egy nagyon-nagyon régi terv. Lényege, hogy a klasszikus jazznek legyen egy Woodstock jellegű happeningje. Ez kettős okkal, céllal bír. Egyrészt direktben megcélozza a fiatalokat, másrészt ilyen típusú fesztivál sehol a világon nincs. Más műfajban van, de ebben abszolút nincs. Új körítést kap ez a zene, közelebb kerülhet az ifjabb korosztályhoz.


Mi hajtja előre a zenekart még harminc év után is?

– Régen mindig azt mondták rám – és magam is úgy gondoltam –, hogy maximalista vagyok. Aztán mára azt hiszem, realista-maximalistává értem. Körülbelül fel tudom mérni mindenkinek a határait, a fejlődési potenciálját (amivel egyébként nagyon jól alá lehet lőni, amikor az ember sztereotípiákban utazik), és elvárom, hogy azt hozza. Vannak is súrlódások emiatt a zenekarban. De ha te vagy a primus inter pares, aki az irányvonalat megadja, az utolsó szót kimondja, és megszab egy szintet, vagy olyan feladatokat adsz, például, évfordulós projektek kapcsán, amelyek újak, amilyenek addig még nem voltak, az mind újabb lendületet és motivációt ad a zenekarnak. Mert azt mondják a zenészek magukban, ezt már betyárbecsületből is meg kell csinálnom, tíz-húsz-harminc év után mégse teszem ki magam közröhejnek a színpadon.


Mi hajt előre egy zenekarvezetőt még harminc év után is?

– Egy zenekar, melynek van egy zenekarvezetője, mindig a vezetőtől függ. Ahhoz, hogy működjenek a dolgok, bizonyos szempontból diktatórikusnak kell lennie. Két eset lehet. Fellázadnak a zenekarvezető ellen, és feloszlanak (de minimum tagcserék következnek), vagy mennek a vezetővel. Ha eltalálja azt a nagyon vékony határmezsgyét, ami még a zenekar léte és ezzel együtt a fejlődése szempontjából járható, illetve nem erodálja a zenekart, akkor ez működőképes, és együtt mennek. Vannak pillanatok, amikor nem önszántukból, de aztán megértik a dolgot, és rájönnek, hogy igazad volt. Én negyvennyolc éves vagyok, a zenekar harminc. Akárhogy számoljuk, az életem tudatos kétharmadát a zenekarral töltöttem. Az ember pedig a saját gyerekét nem akarja kihajítani a kukába. Vannak rövid és hosszú távú terveim, mert nekem célokat kell kitűznöm. Most például ragtime-operát írok, és ebben fontos szerepe van a zenekarnak. Mivel ilyet még ők sem csináltak, motiváló lesz számukra is a feladat, és ez tudásban, ismertségben más szintre helyez bennünket.


Ami viszont mindennél fontosabb: öregszik a közönség, nekünk pedig ki kell nevelni azokat, akik a következő évtizedekben eljönnek majd a koncertjeinkre. Hogy a végén ne csak ugyanannak az ötven embernek, majd a négy falnak játsszunk. Mert abba nem akarjuk hagyni, ha már idáig eljutottunk. És ha már idáig eljutottunk, azt minél több embernek meg szeretnénk mutatni.”

 


Csenki Csaba

 


© Minden jog fenntartva!